Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
A KÉTNYELVŰSÉG JELENSÉGEINEK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI A kétnyelvűséget rendszerint olyan sajátos nyelvi jelenségnek minősítik, amely a nyelvtörténet, nyelvfejlődés ismert tényeivel közvetlenül nem függ össze. Ekképpen hallgatólagosan, esetleg többé vagy kevésbé kifejezetten a nyelvi fejlődés általános kérdéskörét mind hatásában, mind a fejlődés szempontjából jelentéktelen és járulékos jelenségként felfogott kétnyelvűségtől különválasztják. Az effajta értékelés azonban sem nyelvi, sem módszertani tényekre nem támaszkodik. Ilyen és hasonló állásponttal szemben azt kell felhoznunk, hogy a kétnyelvűség a nyelvfejlődésnek épp azokkal az általános mozzanataival társul, amelyek tulajdonképpeni mozgatói.' E felfogásunknak megfelelő, gyakran meg sem fogalmazódó értékelés és azonosítás főképpen abból ered, hogy a kétnyelvűség mozzanatai fejlődésük első szakaszában az aktualizálás (valós vagy szubjektíve érződő kiemelés, nyomatékosulás) jellegével hatnak. A kétnyelvűség lényege és fő mozgatója eszerint az aktualizálás-nyomatékosulás, azaz elemeinek igen hatásos, rendhagyó és stilisztikai természetű pozíciója. A genetikailag sajátos helyzetük idővel elhalványul, az elemek elveszítik újszerűségüket, s megkezdődik a strukturális átrendeződés folyamata. A struktúrák átrendeződnek, fejlődnek, mivel változnak a közvetlenül és készségként felfogott, társadalmiságukban meghatározott tudatformák. S mi sem természetesebb, hogy a pszichikai függőségű és intencionális tények a kifejezés formáiban, a rögzítés szisztémájában, tehát a nyelvben is jelentkeznek.2 A kétnyelvűség tényét és jelentőségét az etnikai határon élő vagy idegen közösségekbe beágyazott etnikai csoportok nyelvhasználatában statisztikai módszerekkel is követhetjük. E vonatkozásban utalhatunk a Felső-Garam menti nyelvjárások sajátosságaira vagy a gömöri és az árvái, közép-szlovák típusú nyelvjárásoknak s úgyszintén a magyar-szlovák etnikai határ palóc típusú nyelvjárásainak archaikus voltára, a moldvai csángók nyelvére s másokra.2 1 1 Oberpfaleer, E.: Jazykozpyt. Praha, 1932. A Vývoj jazykû című fejezet: 347^107. A szerzőnél egymásnak ellentmondó álláspontok váltakoznak. Némely állítása teljesen modern, mások elavultak, s nehezen egyeztethetők. Egészében véve a kétnyelvűség kérdésében a nyelvfejlődéshez viszonyítva negatív értékelést képvisel, a hanghelyettesítésként jelentkező idegen hatást tagadja (vö. 358). Másutt azt olvashatjuk, hogy az idegen elemek a nyelv alaktani felépítését nem érintik, míg a nyelv többi síkját befolyásolhatják (vö. 376.). A következetlenségek a rendszerjellegű és a nem rendszerjellegű jelenségek megkülönböztetése hiányából adódnak. 2 Kratina, E.: Úvod do celostní a tvarové psychologie. Praha, 1935, 24.; Koífka, B. K.: Psychologie, Philosophie in ihren Einzelgebieten. Berlin, 1925, 570. skk; Rostohar, M.: Struktúra v duševním živote. Psychologie, I. évf. 92. 3 További példák Oberpfalcernél: i. m. 35. skk; Laziczius Gy.: Bevezetés a fonológiába. Budapest. 1932, 74.; Horger A.: .4 magyar nyelvjárások. Budapest 1934, 27. — a megfelelő irodalommal együtt. 221
