Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE nevek külön kört, külön stílust alkotnak. Némikép azonban itt is érvényesek a föntebb mondottak. Pl. a \Brát] féle személynév alakjának megóvását elősegítették az ilyen esetek min: [lábra, bábrá, babrál] stb. Mindamellett e nevek többnyire sajátos fonológiai és morfonológiai szerkezetet mutatnak. Még önállóbb és kötetlenebb magatartást tanúsítanak a hangutánzó, az érzelmi, az állathívogató s hasonló expresszív jellegű szavak.1” V. A DISZTINKTÍV ELLENTÉTEK FELOLDÁSA A nyelvek nemcsak a fonémaállománynak és a prozódikus eszközöknek minőségében és mennyiségében különböznek, hanem abban is, hogyan használják fel a disztinktív eszközöket. Adisztinktív ellentétek lehetnek általános és állandó érvényűek, s akkor minden helyzetben érvényesek, vagy pedig csak bizonyos helyzetekben disztinktívek, más helyzetben viszont disztinktív értékük feloldódik, semlegesítődik. Az ilyen feloldási helyzetben ritkábban fordul elő az illető fonéma. Az egyetemes fonémarendszeren, illetőleg prozódikus sajátságrendszeren belül így aztán alárendelt részrendszerek alakulhatnak, amelyek csak bizonyos helyzetben vagy bizonyos törvényszerűség szerint érvényesülnek. Ezek a részrendszerek fonémaállományuk csökkentett mennyiségében, minőségében vagy felhasználásuk módjában különböznek az egyetemes rendszertől.1“ A feloldást (a neutralizációt) előidézheti a szövegösszefüggés, s ekkor a fonémakörnyezet határozza meg a feloldást, vagy pedig a feloldásnak szerkezeti oka van, s akkor a feloldás csak bizonyos helyzetben fordul elő. Ezt a helyzetet a nyelv szerkezeti össztörvénye szabja meg. A feloldás lehet előrehaladó vagy visszaható a szerint, hogy a feloldás valami előtt, vagy valami után történik. Természetesen csak az egydimenziós ellentétek oldhatók föl. Az egydimenziós ellentét a feloldási helyzetben elveszti ellentéti viszonyának sajátos jegyeit, az ellentéti tagoknak pedig a közös sajátságuk marad érvényben, vagyis a vezérfonéma, amelyet a magyarban az ellentétnek valamelyik tagja képvisel. A szövegösszefüggés-okozta feloldásnál leggyakoribb az a megoldás, hogy az indukáló mássalhangzóval rokon, hozzá hasonuló vagy véle azonos, egyező fonéma képviseli a vezérfonémát. A feloldási helyzetben a vezérfonémát képviselő ellentét-tag mindig jeltelennek számít.159 160 161 162 A feloldás kérdésének végleges tisztázása a fonológiai rendszerezésnek legnehezebb, de egyúttal legfontosabb feladata. A magyar nyelv fonológiai rendszerének önálló vizsgálata, illetőleg a feloldás kérdésének vizsgálata még nem történt meg.'“ Kolon nyelvjárásának taglalásában nem kívánjuk a feloldás kérdését teljesen feldolgozni. Durvább vonalakban azonban vázoljuk minden fontosabb feloldás módját. 159 Lazicziusnak e kérdési tárgyaló munkáit lásd a 18. sz. jegyzetben. Vő. még KÖRINEK J. M., Studie z oblasti onomatopoje, Práce z. vedeckých ústavu XXXVI, Praha, 1934; SKALICKÁ V, Studie o maďarských výraz.ech onomatopoických, Sborník filologický XI, 1937, 75-102. 160 Lásd a 76. sz. jegyzetet. 161 TRUBETZKOY, Die Aufhebung der phonologischen Gegensätze, TCLP 6, 34. 162 Mindössze mint részjelenséget tárgyalja a zöngés-züngétlen ellentét feloldását Laziczius, MNy XXVI, 272. Gombocz Történelmi Nyelvtanában a hangjeleit tárgyalva értékes és használható rendszerezését adja a hasonulásoknak, illetve feloldásoknak. Lásd a 18. és kk. lapokat. 189
