Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE Kérdés, hogy a sajáthang-ellentétek kombinációs lehetőségei közül melyik van jelen Kolon nyelvjárásában, továbbá hogy a középső tengely a rendszernek melyik külső tengelyéhez kapcsolódik szorosabban. A magánhangzó-harmónia törvényéből következik, hogy az [á o, u] hangsorú tengely kemény hangszínű (veláris) korrelativ ellentétben áll az [e, ë, i) világos-lágy (palatális) hangsajátságú sorral. Az [ö, ü] hangsorú tengelyről már megállapítottuk, hogy szorosabban kapcsolódik a maximálisan világos-lágy [e, ë, i ] hangsorú tengelyhez, mert e két tengelynek közös hangsajátsága a lágyság. E két tengely (a második és a harmadik) egymás között aztán mint sötét-lágy (labiális-palatális) és világos-lágy (illabiális-palatális) hangsajátságú sor áll ellentétben. Az 1. tengely korrelativ hangsajátsága tehát a kemény hangszín s így korrelativ ellentéti sora a másik két lágy hangsajátságú tengelynek. A 2. és 3. tengelynek közös hangsajátsága a lágyság, de egymással még sötét-világos hangsajátságú ellentétben állanak. Szemléletesen a magánhangzós rendszer tengelyeinek korrelativ ellentét-viszonyát így vázolhatjuk: sötét kemény: lágy { világos.107 Az [á, o, u] labiális hangsorú magyar irodalmi-, illetőleg köznyelvben és a hasonló rendszerű nyelvjárásokban a korrelativ viszony más, mert ott a két lágy tengely a komplex kemény-sötét hangsajátságú első tengellyel áll szemben. Képlete tehát a következő: sötét Kemény-sötét:! ágy- { világos. A magánhangzós sajáthangú korrelativ ellentétek viszonya lényegében nem változik a hoszszú magánhangzós rendszerben sem. Azonos marad a középső és fölső nyílásfokú (illetőleg középszerűen és minimálisan zöngés) hangsorokban. A maximális nyílásfokon azonban csökken a fonémák száma, s így az ellentét-viszony száma is, mert a hosszú [ó] fonéma egyedül áll. A hosszú magánhangzós rendszer tehát háromszögű: â ó ő é ú ű í A rövid rendszerrel összevetve, megváltozott itt a megfelelések viszonya is, mert az [é] fonéma a rövid [ë] fonémának a hosszú párja. A rövid [e] fonémának nincs hosszú megfelelője. Kolon nyelvjárásában ugyan megtaláljuk a rövid [e] fonémának a fonétikai hosszú párját is az [ê] polifonématikus hangzóban. Ez azonban csak kombinatórius változata a rövid [e] fonémának, amely tetszőlegesen áll a [mgh.+l, r] fonémacsoport helyett. Az [ê] tehát Kolon nyelvjárásában nem tartozik a monofonématikus értékű hosszú magánhangzós rendszerbe. Nagyritkán hallhatunk Kolon nyelvjárásában [ié. uó] jellegű hangokat. Ezek a hangzók nem önálló fonémák, sőt nem is kettőshangzók, hanem csak siklóejtésű tetszőleges változatai az [é, ó] fonémának. Többnyire a kifejezés eszközei s nemzedéki, valamint művelődési hovatartozást jelölnek.108 107 NOVÁK, Remarques, 12. 108 Lásd a 17. és 39. lapot. 149
