Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE jelet. Önműködően tudatosítjuk azt is, hogy a három szerep közül melyik az uralkodó. A nyelvi jeleknek azonban általában a legfontosabb funkciójuk az ábrázoló funkció. Az ábrázoló funkciót a másik két funkciótól függetlenül tehetjük vizsgálódásunk tárgyává. A nyelv ábrázoló rendszerének hangsajátságai nem egyforma értékűek, hanem fölé és alárendelt viszonyú részrendszerekben tömörülnek. A hangsajátságnak a mondatban lehet kulminatív, egységbe tömörítő funkciója, s a hangsajátság akkor a nyelvi egységeket jelzi. Ilyen szerepe van a szóhangsúlynak, amely a szónak, illetve összetett szónak, esetleg szólamnak egybetartozását jelzi. Ugyanez a hangsajátság egyúttal a határjelölést vagy disztinktív funkciót is ellátja. Az ábrázoló rendszer legfontosabb szerepű hangsajátságai azonban azok, amelyek jelentésmegkülönböztető, disztinktív értékűek és a jelentéshordozó egységeket különböztetik meg egymástól. Például [kor -kar-kör; kór-kár-kér; kor-bor-por-sor-tor) stb. A disztinktív értékű hangsajátságok rendszere biztosítja egy-egy nyelvnek, vagy nyelvi alkatnak önállóságát, ez különbözteti meg minden más nemzeti nyelvtől. A kulminatív és határjelölő hangsajátságok csak segédeszközök, illetve segédrendszerek, és ezért nélkülözhetők, esetleg szünettel helyettesíthetők. A disztinktív hangrendszer azonban nélkülözhetetlen, mert a lényegi jegyek rendszere. A disztinktív elemeket a nyelv sajátos uralkodó szerkezeti törvényszerűsége szellemében használja fel. Kolon nyelvjárásának leírásában is elsősorban a disztinktív, jelentés-megkülönböztető hangsajátságok rendszerét vázoljuk. A nyelvjárásleíró munkának feladata tehát lényegében csak az lehet, hogy megállapítsa 1. a jelentésváltoztató, funkcióval bíró elemeket, 2. ezek rendszerét és működési törvényeit. A kiinduló pont természetesen a fonációs, fonétikailag megállapított, és meghatározott nyelvi anyag. A rendszertan és a kombinatorika azonban már a fonétika fölé emeli ezt a tárgyalási módszert. A fonétika és a fonológia kapcsolatossága tehát szükségszerű és elválaszthatatlan, de e két vizsgálódási terület, illetőleg módszer alá-, illetve fölé-rendeltségi viszonyban áll. Míg a fonológiát logikai tárgya önálló tudománnyá avatja, addig a fonétika csak segédtudomány. A nyelvalkat legáltalánosabb szerkezeti jellegét néhány szerkezeti jellegadó törvényszerűség (strukturális domináns) határozza meg. Ennek a néhány jellegadó törvényszerűségnek van alávetve a nyelvnek minden összetevője. Ezek az alapvető, uralkodó törvények szövegezetlenek, az aktuális nyelvtudatban nem tudatosulnak, de elhatározó nyelvi magatartásként érvényesülnek. A nyelvészeti vizsgálódásnak meg kell állapítani ezeket az uralkodó, jellegadó törvényességeket, amelyek áthatják a nyelvnek egész rendszerét, s eleve meghatározzák egész fejlődését. A magyar nyelvnek jellegadó törvényszerűségeit (szerkezeti dominánsait) egyelőre a következőkben állapíthatjuk meg: 1. Jellemző a mássalhangzóknak állományi túlsúlya. (A mgh és mássalhangzós fonémák 30:100 arányban viszonylanak egymáshoz).20 2. Az urál-altaji nyelvekben az első gyökérszótag megkülönböztetett fontosságú a többiekkel szemben. Az első szótag alaktani funkciója folytán mindig intenzív. Ezekben a nyel20 Lásd itt a 124. oldalt. A magánhangzók és mássalhangzók arányszámának kérdéséhez, vö. MATHESIUS V., La structure phonologique du lexique du tchèque moderne, Mélanges linguistiques dédiés au premier congres des philologues slaves, TCLP 1, Prague 1929, 67. 119
