Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)
Tamáska Máté: A külvárosok hídja
Mindenekelőtt Jókainak, illetve az ő örökségének köszönhető, hogy Trianon után - a teljesen külön utat járó távoli Kassán kívül — Komárom volt az egyetlen város, amely betölthette a szellemi űrt, amelyet Budapest elvesztése okozott az egyszeriben „felvidékivé” lett szlovenszkói magyarságnak. Révkomárom a magyarság térképén ma is kisebbségi fővárosként van jelen, olyasmi szerepben, mint Kolozsvár Erdélyben. Csakhogy míg Kolozsvárnak ez a pozíciója történelméből is következik, mindenekelőtt Erdély külön utas fejlődéséből, addig Komárom egy olyan kisebbségi magyarságnak lett a fővárosa, amelyet szinte kizárólag az állami személyigazolvány és útlevél köt össze. Ráadásul Révkomárom minden szellemi felértékelődése ellenére is csak egy vidéki kisváros maradt. Nem csak Kolozsvárral összevetve tűnik vidékiesnek, de a hasonló méretű kisvárosok közül sem emelkedik ki igazán, sőt bizonyos értelemben álmosabb, mint a jóval kisebb és fiatalabb délparti ikertestvére, a magyarországi Komárom. A szélesedő Duna Ha Komáromot a Duna Berlinjének nevezem, inkább teszem azt a hatás kedvéért, mint meggyőződésből. Egyrészt a régi Komáromot nem a hidegháború választotta ketté, másrészt, és ez talán még fontosabb, voltaképpen nem is volt mit kettéválasztani. A régi Komárom kizárólag a bal parti részt jelentette, és csak a Bécs—Budapest vasútvonal kiépülésével párhuzamosan kezdett kialakulni valamiféle település a Duna innenső oldalán. Igaz ugyan, hogy a néhány ezerfős telepet, Uj-Szó'nyt 1900-ban hivatalosan az óvároshoz csatolták, és az is igaz, hogy a Borovszky féle földrajzi enciklopédiában már azt írták, hogy „Komárom városát a Duna két részre, jobb- és balpartira osztja” (Magyarország vármegyéi és városai..., 1896). Az a szűk két évtized azonban, ameddig a két part egy életet élt, aligha volt elég idő ahhoz, hogy a Duna mellé épült Révkomárom ténylegesen is a Duna partokra épüljön rá, valahogy úgy, ahogy a 19. század végén Pest és Buda, Budapestként megtette azt. Minderre persze megvolt az akarat. A révkomáromi hídfő mentén emeletes paloták nőttek ki a földből, a rakpartokon sétányt hoztak létre, az úgynevezett Darányi-ligetet. Idővel talán villamos is átdöcögött volna a hídon. Ehelyett azonban a szétválás utáni években a parkokat megszűntették, hogy egy hosszú ipari óriásnak, a hajógyárnak adjanak helyet. A gyár hermetikusan zárja el a várost a folyóparttól, végső soron pedig túlparti szomszédjától. A Duna ma széles senki földjeként ékelődik a városok közé, és ezt a korántsem neki való szerepét már a két világháború közötti évtizedekben meg-90
