Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)
Tamáska Máté: A külvárosok hídja
az embert. Jobban mondva már a határon, és főként a határon Komáromnál, amely minden határok között is legkülönösebbek közé tartozott. Mondhatnám, hogy ez a határ volt a Duna berlini fala, amely városi struktúrákat vágott el egymástól, s akárcsak Berlin, úgy Komárom—Komárnó is szimbólumává vált a kettéosztott és újraegyesített Európának. De ne szaladjunk ennyire eló're, mert annak idején nekem éppen a sietségből adódott az első' konfliktusom a rendvédelmi szervekkel. Hazafelé menet jócskán eló'regyalogoltam, így elsőként és látszólag egymagámban érkeztem az útlevélkezelő bódéhoz, ahol épp akkor (sem) volt senki, így hát tovább is léptem a legszimpatikusabb arcú egyenruháshoz. Illedelmesen köszöntöttem őt állama hivatalos nyelvén, vagy legalábbis azon, amit én annak véltem. Reméltem, hogy nem kell mást mondanom, mert ez is eléggé nehezen maradt meg a fejemben. Erre a „dorbídenyre” viszont nagyon büszke voltam. Határozottan éreztem, hogy ezzel az egy szóval máris többet fejlődtem, mint az előző négy év iskolai oroszóráin együttesen. Az egyenruhás azonban többet várt és egyre emelkedő hangnemben kérdezgetett valamit. Sem a szavakat, sem a helyzetet nem ismertem. Meglehetősen bambán pislogtam, pont úgy, ahogyan az oroszórákon volt szokásom. Szerencsére végre odaért édesapám is, aki aztán elsőre megértett mindent, szomorúan kipakolta az otthonra szánt söreit a pultra, mellé pedig az én szerzeményemet, egy műanyag darabokból összeragasztható játékrepülőgépet. Akkor már nekem is világos volt, hogy kereskedelmi árucsempészetet kíséreltünk meg, vagy valami ilyesmit. Azóta sokat okosodtam, és megtudtam, hogy a különös bánásmód, amiben akkor és ott részesültünk egyszerre szólt a szocialista alattvalónak és a határvédelmi statisztikáknak. Mivel ugyanis a helyiek mindent és minden mennyiségben áthordtak a határon, a szintén helyi vámosok az „idegenekre utaztak”, akiket aztán papírszerűen megbüntettek. Végül mégis megúsztuk a dolgot, a vámos elrakta a söröket, a repülőgépet a pulton hagyta, majd köszönés nélkül eltűnt. Valószínűleg belátta, hogy néhány sör és egy játékrepülőgép már egy hivatali jelentésben is groteszkül hatna. Talán magában meg is lepődött egy kicsit, hogy manapság már mindenféle embereknek adnak útlevelet, olyanoknak is, akik nem tudják mit és mennyit érdemes áthozni a határon. Abban igaza volt, hogy lett volna mit összevásárolni: cipőt, kerékpárt, sátrat, hálózsákot. Később egyedül vagy barátokkal utazgatva magam is szépen áthordtam mindezeket. Favorit biciklimet váltó és fékek nélkül toltam át, hogy aztán „in situ” felszereljem a hiányzó részeket, és még aznap viszszatekerjek Budapestre. Egy csehországi vízitúrára indulva első nap vettem meg a sátrat, amelyet aztán egy heti kosszal minden gond nélkül át 88
