Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)
Matkovich Ilona: Salgótarjáni városrehabilitáció - Az üres zsebek városa
keretösszegű városrehabilitációs programnak. Pedig az uniós pályázatot — a szociális városrehabilitációhoz szükséges szegregátum, a városközpont tó'szomszédságában lévő, lepusztult acélgyári terület miatt — mintha csak Salgótarjánra szabták volna. A program két részből áll: egy ún. funkcióbővítésiből és egy szociális rehabilitációsból. A funkcióbővítésre két éve nyújtotta be a városháza a pályázatot; ennek értéke 2,2 milliárd, amiből 1 milliárd az önrész, 1,2 milliárd a támogatás. Ezt 2009-ben az Eszak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ERFÜ) befogadta, és Salgótarjánban azóta dolgoznak azon, hogy teljesítsék az előírt feltételeket és aláírják végre a támogatási szerződést. Erre jó esetben a második fél év elején kerül sor. A szociális rehabilitáció projektjére szánt 1,2 milliárd forint 90 százaléka vissza nem fizetendő támogatás. A pályázatot a városi közgyűlés március végén megszavazta, majd benyújtotta az ÉRFÜ-nek. A salgótarjáni városvezetésben megoszlanak a vélemények a várostól is jelentős anyagi forrás bevonását igénylő pályázat ésszerű felhasználásáról. A képviselő-testület ötfős ellenzéke ugyan csak javaslatot tehetett a fideszes többségnek, de nem mulasztják el minden fórumon elmondani, hogy a keretösszeget az épületfelújításokon kívül másra kellene felhasználni: elsősorban munkahelyteremtésre. A szocialisták ellenzik azt is, hogy a funkcióbővítés részeként 160 férőhelyes parkolóház épüljön 850 millióból, amelyből 650 milliót a konzorciumba bevont külső befektetőnek kell előteremtenie. Az Acélgyári úti Petőfi Sándor Általános Iskola külső felújítására viszont alig kell önerőt bevonni az önkormányzatnak, mivel az a projekt “szocrehabos” részébe tartozna, mint ahogyan a belvárosi két, tizenhat emeletes, önkormányzati tulajdonú, úgynevezett garzonház 260 lakását is az e programrészre szánt 1,2 milliárdból renoválnák. A kritikusok szerint az Acélgyári úti kolóniaházak legalább egy részének lebontását a szociális rehabilitácó keretében kellett volna elvégezni — csakhogy ennyi pénzből lehetetlen lett volna. Nota bene: a kolóniaházakban érdeklődve azt tudtuk meg az ügyben szintén tájékozatlan romáktól, hogy a választások előtt a helyi képviselő azzal kampányolt a Salgó út páratlan oldalán lakó nyugdíjasok körében, hogy lebontatja a páros oldalt, és a cigányokat “kiteszi” a város külsőbb területére. Az ötvenes-hatvanas években egy fiatal építészcsapat (köztük Finta József és Magyar Géza) tervei alapján felépült salgótarjáni belváros épületei ma is magukon viselik a kopott tisztesség jegyeit. Lőrincz Gyula, a városfejlesztési iroda vezetője elmondja, rengeteg munkát és nem kevés pénzt 82
