Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)

Kiss Márta: Túristvándi - Kis falu, nagy tervekkel

egymás közötti hálózatot, hanem más szívességi és cserekapcsolatokat is működtetnek. Ezek a cserekapcsolatok általában addig élnek, amíg mindkét fél viszonozza a szívességeket, és nem alakulnak ki aránytalanságok. Léteznek a teljesítésnek íratlan, ám pontos szabályai. Az egyensúlyra törekvés mellett azonban kiemelnék egy fontos szempontot, miszerint a háztartások a reciprocitás (kölcsönösség) során sosem érik el a tökéletes egyensúly állapotát (Sík, 1988:11). Ennek a csereformának a lényege ugyanis a hosszú idó'n keresztül tartó lekötelezés, a szívességek és cserék hosszú távú használata és kalkulálhatósága (Sahlins, 1965 id. Sík, 1988:12). A tökéletes egyensúlyt a segítség és szívességek azonnali visszafizetése (segítése) jelentené, ami azonban általában nem történik (és nem is történhet) meg, ugyanis a tartós lekötelezettség a „reciprocitásnak igen lényeges funkcionális eleme” (Foster, 1967 id. Sík, 1988:23). Az egyik vendégfogadó tulajdonosa így fogalmazott: „Jó, hogy látja az ember, hogy van, aki segítsen. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindig van segítségem. Most úgy mondom ezt, hogy segítség, hogy én próbálom viszonozni. Próbálom mással viszonozni. Ha most valaki eljön gallyat vágni nekem, akkor ha most nincs pénze, akkor adok neki, ha sütünk kenyeret vagy lángost, adok neki, ha olyasmit főzünk, hogy marad, akkor viszünk a családnak. [...] Persze megfizeti az ember, de nem annyit, mintha eljönne valaki, és azt mondaná, ötezer. Ezt is meg kell fizetnem, meg hát ez is idő. Elég sokan jönnek nekem segíteni, hála istennek. Segítenek, mert én is viszonzom.” Ezek a viszonyok néha állandó patrónus-kliens kapcsolattá válnak, a szegényebb munkanélküli családok számára is jól jön, ha különböző' munkák (favágás, fűnyírás stb.) fejében számíthatnak valakire, akihez segítségért fordulhatnak. Jellemző' módon a különböző segítségeket pontosan számon tartják, és nem azonnal, hanem gyakran később, nem feltétlenül pénzben, hanem esetleg más áruban vagy szolgáltatásban térítik vissza a cserekapcsolatban résztvevők.

A vállalkozók tehát, amellett, hogy ők a település legnagyobb adófizetői, többnyire alkalomszerűen különböző munkákkal látják el a szegényebb családokat. A közügyekben való részvétel is jellemző rájuk, többségük képviselő-testületi tag, és ők azok, akiket az önkormányzat a különböző programok alkalmával mozgósítani tud. „Mindig benne vagyunk nyakig mindenbe”- mondja az egyik kocsmatulajdonos. Legyen szó rendezvényről vagy gyűjtésről valamilyen célra, ez az a szűk réteg, amelynek tagjai segíteni tudnak nemcsak anyagi, hanem egyéb módokon is.

64