Liszka József (szerk.): Kürt egének tündöklő csillaga. Emlékkönyv Danczi József Villebald OSB születésének 100. évfordulója alkalmából (Komárom-Somorja, 2010)
Liszka József: Előszó
Ezen előmunkálatok gyümölcsét tartja most kezében a Tisztelt Olvasó. Szükségesnek tartom elöljáróba megjegyezni, hogy kiadványunk Danczi József Villebald sokoldalú és sokirányú munkásságának csak egy kis szeletét öleli fel. Első sorban nyelvészeti-nyelvjárási és néprajzgyűjtői munkásságát kísérli meg a teljesség igényével számba venni. Nem foglalkozhattunk lelkészi, teológiai, pedagógiai munkásságával. Azzal majd egykor, az arra kompetens szakembereknek kell majd vállalkozniuk. Maga a Danczi-bibliográfia szinte (!) teljesnek tűnik, noha nyilvánvaló, hogy itt is akad majd még pótolni való. * * * Egy előszónak nem feladata az egész kötet tanulságait előrebocsátani. Arra szeretnék itt mindössze vállalkozni, hogy Danczi József Villebald munkásságának egy rendkívül fontos aspektusára világítsak rá már elöljáróban. Ami feltétlenül, általánosságban kiemelendő Danczi nyelvészeti és néprajzi munkássága viszonylatában az a komparatisztikára, az összehasonlító vizsgálódásokra való igény, törekvés, ha úgy tetszik: hajlam. Szerzőnk a szláv nyelvekben, kultúrákban való jártasságát messzemenően igyekezett kamatoztatni tudományos kutatásai és publikációi során is (elég átfutni az irodalomjegyzékben található publikációs listáját, hogy erről meggyőződhessünk). Danczi egyik, Szent András és Benedek életével, tiszteletével foglalkozó dolgozatában (Danczi 1942b) például kitér a két szent, elsősorban Benedek hagyományára a szlovák folklórban is. Egy Vág parti település, Vágsziklás (Skalka nad Váhom) vonatkozásában elmondja, hogy egy helyi monda szerint egy legényt a Vág vize fölé magasodó szikláról a vízbe dobtak. A lokális tradíció alapján ugyanitt dobták a rablók Benedeket is a Vág vizébe (Danczi 1942b, 317). A szenttel kapcsolatban kettő, a vágsziklási szájhagyományból1 lejegyzett történetet is közread: 1 Mednyánszky Alajos, aki 1825-ben utazta végig a Vág folyót tutajon, úti élményeit egy könyvben is közreadta, a következőképpen meséli el a történetet: Benedek „Istennek tetsző jámborsága messze földön ismeretes volt. Buzgalma azonban nem tetszett némelyeknek, akik a régi istenek hívei voltak, és hárman összefogtak - egyszersmind azokra a kincsekre is sóvárogva, amelyeket a szent férfiú elképzelésük szerint a hívők adományaiból halmozott fel -, hogy megöljék. Imára készülődőfélben leltek rá a barlangba betörők a fegyvertelen aggastyánra. Benedek a mindenható Istenben bízva, ráparancsolt a sziklára, hogy fogadja be őt, és védelmezze meg. És amint megérintette a sziklát, szétnyílt a fal, s ő eltűnt a megdöbbent gyilkosok elől. Öt, mintegy félhüvelyknyi átmérőjű kerek lyuk és a kövön jól látható két lábnyom árulkodik a csodáról, és hajdan meggyógyította a hozzájuk érintett beteg kezeket-lábakat. A megmenekült Benedek ettől fogva a belső, újonnan keletkezett barlangban lakott, ahová a gonosz lelkiismeret nem merészelt behatolni (...) Egy alkalommal aztán meglesték a rablók az úton, elhurcolták a legközelebbi szikla peremére, és levetették a mélyben folyó Vágba. A hullámok szelíden áttették a holttestet a túlsó partra; egy sas szállt föléje, hangos jajszóval kiáltozott, egészen addig, mígnem a csodálatos hangokra figyelmessé lett néhány ember, megkereste és elföldelte a testet.” (Mednyánszky 1981, 81)
