Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)

V. Szlovákia városai 1993 után

Szlovákia városai 1993 után Kiemelhetnénk a három város, Pozsony, Kassa és Besztercebánya, a három közigazgatási kerület, a három központ fontosságát, de ez azért nem találó, mert a kor jellemzője a központi irányítás volt. A központ pe­dig Prága volt, a többi kerületi központ csak a végrehajtója, közvetítője volt a központi akaratnak. Annyi haszna volt ebből a helyzetből a három városnak, hogy a városfejlesztési tervekben előnyt élveztek a többi vá­rossal szemben. Szolgáltató egységeik száma nőtt, ami kétségtelen elő­nyöket jelentett a többi várossal szemben. Politikai értelemben pedig ki­egyensúlyozottabb lett az irányítás, mert a három nagy terület, Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia három évtizeden át rendelkezett saját központ­tal. Ugyanez érvényes szerényebb mértékben a 32, illetve néhány év múl­va a 38 járási központra is, hiszen az 1961-1991 közötti évek települé­seket érintő fejlesztéseiben a kisebb hatalmi centrumoknak is csurrant­­cseppent valami a felülről jövő fejlesztési forrásokból. A rendszerváltás hirtelen új lendületet adott az országnak. A kommu­nizmus 40 évnyi merevsége, mozdulatlansága után hihetetlen gyors vál­tozásoknak lehettünk eddig is tanúi. Az új körülményekhez a közigazga­tás gyökeres átszervezéseivel is igazodott a most már önálló, független­né vált ország. 31. táblázat A mai Szlovákia területének közigazgatási rendszere Nagyobb területi egység Kisebb területi egység (járás) 1918 8 vármegye + 12 töredék vármegye 97 1920 16 megye 95 1923 6 nagymegye 77+Pozsony és Kassa 1928 1 tartomány 77+Pozsony és Kassa 1939 6 megye 58+Pozsony 1945-77+Pozsony és Kassa 1949 6 kerület 90+Pozsony és Kassa 1960 3 kerület 32 1969 4 kerület (Pozsony is) 36+Pozsony és Kassa 1991-121 körzet (obvod) 1996 8 kerület (kraj) 79 járás (okres) 2004 8 kerület (kraj) 50 körzet (obvod) Forrás: Kűhnl (1982), Petőcz K. (1998) és Kocsis K. (2002) alapján saját szerkesztés. A legdöntőbb fordulat az igazgatás rendszerében az volt, hogy az addigi központi utasításos, merev hierarchiájú tanácsrendszert fölváltotta az önkormányzati rendszer. 1991-ben újból szétvált az államigazgatás és az önkormányzás. A települések visszakapták a kommunizmus évtize­dei alatt elvett önállóságukat. Ennél többre azonban az országban folyó 98

Next

/
Thumbnails
Contents