Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai 1918 előtt Ľudovít Štúr volt az, aki 1836 után fokozatosan elfogadtatta a középszlovák nyelvjárást mint szlovák irodalmi (és később erre alapozva mint hivatalos) nyelvet. Ez lett a nemzeti egyesítés első lépése. Štúr Zólyom város képviselője lett a magyar országgyűlésben. 1848. május 11-én Liptószentmiklóson fogadták el a Szlovák nemzet kívánságai néven ismertté vált 14 pontjukat, amelyben többek között nemzeti egyenjogúságot követeltek. A következő helyszín Turócszentmárton volt, ahol 1861-ben A felső-magyarországi szlávok (szlovákok) nemzeti gyűlésének kívánságai című dokumentumban jelölték ki először a szlovák nemzeti területet, felsorolták azokat a vármegyéket, amelyeken belül szlovák nyelvi kizárólagosságot szerettek volna elérni. Ez volt az első olyan dokumentum, amely rögzítette a szlovák igényeket és amely a Felvidék szónak szlovák szempontból adott tartalmat. Ezzel a jelentéstartalommal használom a továbbiakban a Felvidék szót. Az 1920-as békeszerződés előtt a mai Szlovákiának nem volt nyoma a magyar történelemben, ellenben mindig is voltak különféle nemzetiségek által ritkábban vagy sűrűbben lakott tájak. A szlovákság esetében ezért érdemes az ő saját maguk által készített első, tehát 1861-es dokumentum terület-meghatározását használni, együtt a magyarok által is elfogadott Felvidék kifejezéssel. Ennek a dokumentumnak a fontosságát a szlovák tudományosság is kiemelkedőnek tartja (Zelenák 2002). A felsorolásban szerepeltek a „legtisztább" szláv vármegyék, úgymint Trencsén, Árva, Turőc, Zólyom, Liptó, Szepes és Sáros vármegyék, valamint azok a vármegyék, ahol területileg megkülönböztethető módon éltek egymás mellett a magyarok és a szlovákok. Ezek a vármegyék Pozsony, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Torna, Abaúj és Zemplén. Ez utóbbiakat alkalmasnak tartották arra, hogy elkülönítsék bennük közigazgatási határral a két nemzetiséget vagy úgy, hogy új vármegyékké szervezik nemzetiség szerint őket, vagy úgy, hogy a határos szláv vármegyékhez csatolják. Azonban ez a tervezet is elismeri, hogy még a legtisztább szláv lakosú vármegyékben is „a magyar és a szláv nemzetiség egymásra van halmozva” olyan mértékben, hogy lehetetlen a szláv nemzetnek egy külön felső-magyarországi szláv kerületet (hornouhorské slovenské okolie) elfogadtatnia [Szöveggyűjtemény 2003, 423-430). 21
