Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai 1918 előtt 2. ábra Az 1861-es turócszentmártoni memorandumban meghatározott „szlovák többségű" és „vegyes nemzetiségű” vármegyék A szlovák nemzet fő szálláshelye valóban a korabeli Felvidék 16 (Abaúj- Torna összevonása után 15) vármegyéje volt, de - főleg a törökök kiszorítása után - az egész országban jelen voltak. A legkevesebben közülük Erdélyben és Horvátországban éltek. Az 1880-as népszámlálás szerint a teljes magyar birodalomban 1 864 529 szlovák anyanyelvű lakost regisztráltak. Létszámuk 1900-ra 2 008 744 főre növekedett, de ezt követően csökkenni kezdett, mert 1910-ben 1 967 970 főt írtak össze. Ennek a létszámnak 83,62%-a, azaz 1 672 228 fő élt a memorandumban megnevezett vármegyékben, beleszámítva a három törvényhatósági jogú város (Pozsony, Kassa, Selmecbánya) népességét is (1. táblázat). 22
