Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
Hajdú és Hentz szerint használata nagyon bonyolult volt, így ők azt nem is alkalmazták. Tudomásunk szerint azonban Arany néhány alkalommal használta. 1947 júniusában ilyen formában küldött levelet Hajdúnak Rozsnyóra a következő tartalommal: „A Csallóköz rendben, Paksi ül Kékkőn. Titeket kérünk segítsetek. Híreket várunk, két héten belül futár!’19* Az államvédelmi hatóság a vizsgálat lezárása során készített összegző jelentése szerint több ilyen módon elkészített anyagot dogozott ki Arany, amelyek Mészároson és Restályon keresztül jutottak el Mindszentyhez.194 195 A rejtjeles titkosírást Lipcsey is ismerte. 1947 tavaszán, amikor Tömösközy Ferenc ekecsi református tiszteletesnél járt a kérdőíves felmérés miatt, úgy informálta őt, hogy a tervezett pozsonyi megbeszélésre egy kódolt meghívólevelet fog kapni, amelynek a kulcsa a Nemzeti dal alapján lett kialakítva. Lipcsey megismertette Tömösközyvel a rejtjeles kód alkalmazását.196 Ahogyan utaltunk rá, a népi szövetség tevékenységébe bekapcsolódott személyek számát nem ismerjük pontosan. Ennek meghatározására ugyan vállalkozhatunk az állambiztonsági vizsgálat és a bírósági per kapcsán fennmaradt dokumentumok alapján, de úgyis csak hozzávetőleges számot kaphatunk. Az StB-nek a gyötrelmes kihallgatások ellenére sem sikerült felgöngyölíteni a szervezet teljes hálózatát. Ezt igazolják a fennmaradt dokumentumok is, hiszen például a népi szövetség lévai, királyhelmeci, ipolysági, érsekújvári stb. bizalmijainak a kilétét ma is homály fedi. A NÉPI SZÖVETSÉG SAJTÓJA A népi szövetség érdekvédelmi tevékenységében jelentős szerepe volt a szervezet nevében 1946-ban megjelent illegális sajtónak. 1946 tavaszán csaknem egy időben nyugaton a Gyepű Hangja, Gömörben pedig az Észak Szava címmel 194 A ÜPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Arany A. László 1949. március 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 199 A ÚPN, V-1004, KV ŠtB Bratislava, č. 3938/05-1949, kelt 1949.3.24., Varró István és tsai államellenes tevékenysége; Jelentés a letartóztatásról a Pozsonyi Államügyészségnek. 196 A ÜPN, V-1004/26 Tömösközy František; KV ŠtB Bratislava, s. n. Tömösközy Ferenc 1949. március 18-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 72