Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

jelent meg a Csehszlovákia Magyar Demokratikus Népi Szövetség hivatalos időszaki közlönye. Mindkét lap megjelenése a népi szövetség koordinált érdek­­védelmi tevékenységére utalt, és az egységes, országos fellépés egyik kézzelfog­ható jele volt. A két lap a magyar nyomdatilalom miatt kéziratban, kezdetleges sokszorosítási módszerrel jelent meg Pozsonyban, majd Gímeskosztolányban, illetve Rozsnyón A4-es formátumban. Az általunk ismert lapszámok néhány kivétellel dupla, két oldalon jelentek meg.197 Egy lap esetleges kiadásának ötlete Hentz Zoltántól származott, aki 1945 karácsonyát szüleinél töltötte Csetneken. Az ünnepek után is Gömörben tar­tózkodott, és Rozsnyón találkozott Varró Istvánnal, Krausz Zoltánnal és Hajdú Lászlóval. Feltehetőleg a már említett versek sokszorosításán túl felvetődött egy más jellegű, illegális kiadvány kiadásának is az ötlete, amely a magyar kisebb­séget érintő aktuális kérdésekkel foglalkozott volna.198 Az érintettek részéről megvolt a fiatalos elszántság, tettvágy és nem utolsósorban a szerény szakmai háttér is. Mindhármuk viszonylag ügyes tollforgató volt, de ez a megállapítás érvényes volt Lipcsey Gyulára is. A lap első számának pontos kiadási idejét nagyon nehéz meghatározni. Ezt nagyban nehezíti a két lap keltezésének s a kiadványszám megjelölésének a részleges hiánya és azok ellentmondásossága. Sajnos ezzel kapcsolatosan a lapok szerkesztésében és kiadásában érintett személyek vallomása is tele van apró csúsztatásokkal, ellentmondásokkal. A vizsgálat során a politikai rendőr­séget ez hidegen hagyta. Őket elsősorban a lapok tartalma érdekelte. A hely­zetet csak nehezíti, hogy eredetiben vagy másolatban az Észak Szava egy szá­mának kivételével csak azok a példányok maradtak fenn, amelyeket terhelő bizonyítékként foglalt le az állambiztonság a népi szövetség gyanúsítottainál folyt házkutatások során.199 197 A kivétel az Észak Szava „a csehszlovákiai népi magyar szövetség” keltezés és lapszámmeg­jelölés nélküli rendkívüli száma, amelynek vezércikke a Testvérem! címet viseli, és a szlovák nemzetiséget választott magyarokat kéri arra, hogy az 1946. május 26-i nemzetgyűlési válasz­tásokon „üres listával” szavazzanak. A népi szövetség tagjai ellen folyt államvédelmi vizsgálat során az egyes számokban szerepelt írásokból több esetben egyoldalas hiteles szlovák nyelvű fordítást készítettek. 198 A ÚPN, V-1004/4 Varró Štefan; KV ŠtB Bratislava, s. n. Tömösközy Ferenc 1949. március 18-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján; uo. V-1004/2 Hentz Zoltán; KV ŠtB Bratislava, s. n. Hentz Zoltán 1949. február 28-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 199 a ŰPN, V-1004, Dokumentačný materiál (Dokumentációs anyag); ABS Praha, / 215 Rûzne bezpečnostní složky na Slovensku po roce 1945; i. sz. 215-168-75. 73

Next

/
Thumbnails
Contents