Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

dűl dr. Csillik képviselte. Rajta kívül ellenben megjelent Paksy unokaöccse, Restály Mihály komáromi katolikus káplán, Mészáros Gyula szentmihályfai adminisztrátor, Koller Gyula érsekújvári katolikus káplán, Végh Kálmán ekeli református tiszteletes, a már említett dr. Csillik, Arany és a két szervező, Hentz és Lipcsey. A találkozót Csillik nyitotta meg, majd Arany vezette. Arany a talál­kozó célját abban jelölte meg, hogy a népi szövetség bizalmi személyei jobban megismerjék egymást, és döntést hozzanak arról, milyen formában végezzék el a magyarok csehországi deportációja következményeinek felmérését. Az újabb kérdőíves felmérés azt szolgálta, hogy újabb hiteles információkkal lássák el a magyar kormányt, de elsősorban Mindszentyt, akinek a nagyhatalmaknál és a csehszlovák püspöki konferenciánál való közbenjárásától remélték a szlová­kiai magyarok helyzetének jobbra fordulását.138 A megbeszélés elején Arany kiemelte a népi szövetség érdekvédelmi tevékenységének fontosságát, ugyanis véleménye szerint a Csmadnész volt a felvidéki magyarság egyedüli szerveze­te, amely tevőlegesen vállalta a magyarok érdekvédelmét.139 A továbbiakban beszámolt Krausz és Varró, valamint Hajdú Mindszentynél tett látogatásáról, s ennek kapcsán Arany bemutatta az általa összeállított újabb kérdőívet. Rövi­den megbeszélték, majd jóváhagyták annak tartalmát és a jogfosztottság kö­vetkezményeinek további felmérését. Arany részletesen beszámolt a magyar kisebbség helyzetéről, a csehországi deportálásokról, a pozsony-ligetfalui gyűj­tőtáborról, a magyarok vagyonának elkobzásáról és a kisebbségi oktatás hely­zetéről. Javasolta, hogy a népi szövetség a kérdőíves felméréssel párhuzamosan dolgozzon ki egy memorandumot, amelyben kifejezik tiltakozásukat a pilla­natnyi helyzet miatt. Javasolta, hogy a tervezett memorandumot a csehszlovák és a magyar kormánynak, Mindszenty érseknek és az ENSZ-nek is küldjék el. Kiemelte, hogy tevékenységüket Mindszenty erkölcsileg és anyagilag is támo­gatja. A megbeszélés során Végh felvetése alapján javaslat született a tervezett memorandum tartalmáról és elkészítőiről is. Megegyeztek, hogy a memoran­dum tartalma végett találkoznak még egyszer Komáromban. A memoran­dum kapcsán kisebb vita támadhatott Arany felvetéséről, aki kérte, hogy azt a csehszlovák kormánynak is küldjék el. Végh azzal védte meg Arany javaslatát, hogy „1860-ban a szlovákok is hasonlóan léptek a magyar kormány irányába”. hivatkozva nem utazott Pozsonyba. 138 A ÚPN, V-1004/10 Koller Július; KV ŠtB Bratislava, s. n. Koller Gyula 1949. március 7-i val­lomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 139 A ÚPN, V-1004/22 Reštály Michal; KV ŠtB Bratislava, s. n. Restály Mihály 1949. március 4-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 53

Next

/
Thumbnails
Contents