Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

A találkozón még szó volt a magyar nemzetiségű papok reszlovakizációjáról,140 de Arany és Csillák beszámolt a Gömörben lezajlott jótékonysági gyűjtés ered­ményéről is.141 Restály a statisztikai adatok összeállításának problémájára mu­tatott rá, mivel Komáromból többen mentek - nem deportáltként - munka után Csehországba. Végh megjegyezte, hogy kapcsolatban van a Csehország­ba deportált híveivel. Azon dolgozott, hogy megtalálják a deportáltak közötti pasztoráció módját.142 A pozsonyi találkozónak volt még egy fontos napirendi pontja, amelyre az érintettek vallomásai nem tesznek utalást, helyesebben tesz­nek, de jó féléves időeltolódással. A nyugati csoport a katolikus papokra tá­maszkodva végezte adatgyűjtését. A komáromi esperesi kerület papi gyűlésén 1947. januárban felvetődött a javaslat, hogy a csehországi deportálások miatt fel kell emelni a szavukat. Arany bemutatta a népi szövetség újabb kérdőívét, és javaslatára nagy vonalakban közösen megfogalmazták a tiltakozás szövegét, amelyet Arany Rozsnyón egyeztetett Robert Pobožný143 rozsnyói vikáriussal. Apró változtatásokkal Pobožný magáévá tette a memorandumot - Dél-szlová­kiai helyzet (Pomery na južnom Slovensku) címmel -, és szétküldte Szlovákia püspökeinek. A pozsonyi találkozón mutatta be Arany az 1947. március 17-i keltezéssel ellátott dokumentumot a találkozó résztvevőinek, akik megnyug­vással vették annak tartalmát és a tényt, hogy Pobožný felemelte hangját a ma­gyarok ellen elkövetett embertelenségek miatt.144 wo A ŰPN, V-1004/6 Lipéey Július; KV ŠtB Bratislava, s. n. Lipcsey Gyula 1949. március 8-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 141 A ÜPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Arany A. László 1949. március 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 142 A ŰPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Arany A. László 1949. március 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 142 ThDr. Robert Pobožný (1890-1972) rozsnyói vikárius, püspök, a rozsnyói püspökség admi­nisztrátora. Egyike volt azoknak az egyházi méltóságoknak, akik felemelték hangjukat Cseh­szlovákiában a magyar kisebbség jogfosztottságának idején. Baráti kapcsolat fűzte őt Arany A. Lászlóhoz, a Csmadnész vezetőjéhez. A Mindszenty-per után 1950-ben az ŠtB hazaárulás cí­mén büntetőfeljelentést tett ellene a Pozsonyi Államügyészségen. 1953-ban több püspöktársával együtt internálták. 144 A ŰPN, V-1004/31 Pobožný Robert; s. n. „Pomery na južnom Slovensku” Bratislava, 17. 3. 1947. (Hitelesített másolat.) Az Arany által megfogalmazott, majd magyar nyelvről szintén általa szlovákra fordított dokumentum terjedelme hat gépelt oldal. A perben gyanúsítottak val­lomása szerint az említett dokumentum megtárgyalását az 1947 decemberében folyt komáromi megbeszélésre tették, ugyanakkor a dokumentumon szereplő keltezés ezt egyöntetűen kizárja. A ÜPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Arany A. László 1949. március 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 54

Next

/
Thumbnails
Contents