Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

Ugyanakkor Kőszeghy Gábor református tiszteletes felügyelete mellett a torna­görgői gyülekezet hívei szintén egy szekérnyi élelmiszert adtak át Vízvárynak. A gyűjtés során összesen két szekérre való élelmiszer, tizenhat szekérre való tüzelőfa és húszezer korona gyűlt össze, amelyet Vízváry felügyelete mellett osztottak szét Rozsnyón és környékén a rászorulók között.131 A találkozó után a keleti csoport Hajdú irányításával megkezdte a kérdőíves adatgyűjtés előkészületeit. Bár Hajdú rátermettségét Arany nem vonta kétség­be, a gömöri csoport idősebb tagjai, fiatal korára és tapasztalatlanságára hi­vatkozva nem voltak túl bizalmasak vele szemben. Elsősorban attól tartottak, hogy tapasztalatlansága miatt őket is lebuktatja. Ezek után nem volt meglepő, hogy Kovács a kérdőív válaszait nem volt hajlandó írásban átadni, csak szóban mondta el Hajdúnak. Tavasszal Hajdú Vízváry ajánlólevelével járta a vidéket, és igyekezett a rábízott adatgyűjtést elvégezni. Májusban Vízváry a bejei refor­mátus tiszteleteshez, Szakái Istvánhoz szóló ajánlólevelet adott át neki. Hajdú személyesen kereste fel Szakáit, aki viszont elutasította a népi szövetséggel való kapcsolattartást és az adatközlést is: nem tudta eldönteni, hogy nem provo­kációról van-e csak szó. A találkozó után Szakái elmondta ismerősének, hogy Vízváry írásos ajánlásával kérték fel az együttműködésre. Hajdú bejei látoga­tása után pár nappal viszont egy asszony kereste fel Vízváryt Rozsnyón, hogy igaz-e a hír, amely szerint az ő írásos ajánlásával akarják beszervezni a papokat a Mindszentyvel való együttműködésre. Ezután Vízváry nagyon megijedt, hi­szen csak feltételesen szabadult a munkatáborból. Felkereste Csilliket, és kije­lentette, nem hajlandó a további együttműködésre.132 Kovács Gyula ugyanezt írásban közölte Hajdúval, idős korára hivatkozva. Ugyanakkor Kovács a Vízvárynál lezajlott, 1946. december végi találkozó után a házigazdának meg­jegyezte, hogy „ő bátor, és mindent hajlandó megtenni az egyház és a magyar kisebbség érdekében, de fél, és úgy gondolja, hogy képtelen lenne hallgatni egy esetleges lebukás esetén”.133 Az 1947. február 10-én Párizsban aláírt magyar békeszerződés szigorú volt, és általa szertefoszlott mindenféle területi kiigazítási álom, amelyet a népi szö-131 A ÜPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Arany A. László 1949. március 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 132 A ÚPN, V-1004/11 Vyzvári Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Vízváry László 1949. március 11-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. Vízváry megjegyezte: „Olyan fiúk, mint Hentz és Hajdú, nem tudnak hallgatni, és képesek mindent elárulni.” 133 A ŰPN, V-1004/11 Vyzvári Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Vízváry László 1949. március 11-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 51

Next

/
Thumbnails
Contents