Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

Tiltakozási, ellenállási formák a felvidéki magyarság körében

esztendőkre volt jellemző, de a későbbiek során, elsősorban 1946-1947-ben a csehországi deportálások, majd a lakosságcsere megkezdése apropóján, illetve 1948-ban is találkozunk ilyennel. A szlovákiai magyar értelmiség és a volt politikai pártok képviselői így adtak hangot aggodalmuknak.

Az eddigi kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az 1945 kora tavaszától 1948 őszéig jegyzett tiltakozási folyamat logikus ívet írt le. Ennek megjelenését jelentősen befolyásolta a két ország - Magyarország és Csehszlovákia - belpolitikai helyzete és a két ország diplomáciai kapcsolatainak alakulása. 1945 kora tavaszán szinte felhőtlen volt a közös fellépés a Magyar Párthoz közel álló személyiségek és a volt sarlósok,35 Szalatnai Rezső és Peéry Rezső között,36 de Esterházy János letartóztatása után egyre nyilvánvalóbbá vált az ideológiai elkülönülés és az önálló útkeresés. Ezzel párhuzamosan sajnos olyan történésekkel is találkozunk, amelyek során a személyes ellentétek ideológiai csomagolásban is megjelentek. (Lásd például Szalatnai és Arany A. László megromlott viszonyát.)

35 Baloldali magyar ifjúsági mozgalom a két világháború között Csehszlovákiában. 1928 nyarán a gombaszögi cserkésztáborban prágai magyar egyetemisták alapították. A részben a prágai Szent György Kör falujáró mozgalmából és a Losoncon megjelenő, A Mi Lapunk című folyóirat szellemi köréből kinövő mozgalom felett a szlovákiai magyar szellemi élet olyan egyéniségei bábáskodtak, mint Győry Dezső, Szalatnai Rezső vagy Szombathy Viktor. Jelentős hatással voltak a sarlósokra a 20. század első felének kimagasló magyar írói, Szabó Dezső, Ady Endre és Móricz Zsigmond. A Sarló első szakasza az etnográfiai és szociográfiai indíttatású falujáró és falukutató tevékenység jegyében telt. A mozgalom vezéralakjai közé többek között Balogh Edgár, Boross Zoltán, Brogyányi Kálmán, Dobossy Imre, Jócsik Lajos, Peéry Rezső tartoztak. Bár a kezdeti időszakban korrekt kapcsolatokat ápolt az ellenzéki magyar pártokkal, különösen a Magyar Nemzeti Párttal, az 1930-as évek elején a mozgalom a korábbi mérsékelt baloldaliság helyett a kommunista párthoz kezdett közeledni. Lásd: http://adatbank.sk/lexikon/sarlo/; letöltve: 2016. január 16.

36 A Pozsonyban 1945. április 19-én kelt és a csehszlovák kormánynak, valamint a Szlovák Nemzeti Tanácsnak írt emlékiratot Stelczer Lajos, a Magyar Párt igazgatója, dr. Neumann Tibor ügyvéd, a pozsonyi szervezet elnöke, Garzuly Ferenc, a párt gazdasági osztályának a vezetője, dr. Czibók János ügyvéd, párttag, Peéry-Limbacher Rezső, a Magyar Hírlap szerkesztője, Nyárai-Nemec Miklós, szintén a Magyar Hírlap szerkesztője, Szalatnai Rezső tanár, publicista, Mayer Imre tanár, a Toldy-kör alelnöke és Lukovich József, a Magyar Néplap szerkesztője írta alá. Az emlékiratot Czibók, Garzuly, Neumann és Szalatnai személyesen nyújtották át Gustáv Husák belügyi és Tomáš Tvarožek pénzügyi megbízottnak. A dokumentumot közli Tóth László: „Hívebb emlékezésül...”, i. m. 31-36; Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945). Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2014, 280-284. Mindkét szerző egyazon forrásból merítve az emlékiratot, az aláírókat más-másként jellemzi. Míg Tóth László a memorandumot a „pozsonyi magyar értelmiség”-hez köti, addig Simon Attila „a Magyar Párt vezető tisztségviselőinek” emlékiratáról ír.

21