Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség bukása
vák részről például Pavel Macháčekkel és Karol Kmeťko nyitrai püspökkel is. Mindszenty kompromisszumot nem tűrő kiállása az egyházat érintő kérdésekben néhány szlovákiai egyházi vezető részéről elismerést váltott ki. Az állambiztonság hazai és magyarországi informátorai megfelelő információkat nyújtottak át Mindszenty tevékenységéről. Ezzel párhuzamosan 1948 tavaszától a pozsonyi állambiztonsági szervek a szükséges ismeretanyagot a „testvéri” ÁVH-n keresztül is bővítették. A második világháborút követő magyar-csehszlovák hivatalos kapcsolatok sajátos pontja a két ország politikai rendőrsége együttműködésének keletkezése, kialakulása. Szinte ismeretlen tény, hogy már az 1949. április 16-án aláírt magyar-csehszlovák barátsági együttműködési, kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírása előtt több mint egy évvel megtörtént a kapcsolatfelvétel a két szolgálat között.452 Feltételezzük azonban, hogy annak kezdete jóval korábbra nyúlik vissza. A rendelkezésünkre álló források alapján az első kétoldalú találkozóra Prágában került sor még 1947-ben azzal a céllal, hogy a két ország politikai rendőrségének együttműködéséről döntsenek.453 A megszületett megállapodás értelmében a kétfős csehszlovák delegáció 1948. március 23-án viszonozta a látogatást. Pozsonyból személygépkocsival érkezett Viktor Sedmík,454 a pozsonyi Belügyi Megbízotti Hivatal Államvédelmi Főosztályának parancsnoka és Jindŕich Veselý,455 a prágai BM I. főcsoportfőnökségének (hírszerzés) parancsnoka a magyar fővárosba, ahol Szűcs Ernő,456 az ÁVO helyettes vezetője fogadta őket. A kéttagú küldöttség útjáról készült beszámoló szerint tárgyaltak Péter Gáborral, az ÁVO vezetőjével, de a Rajk Eászló belügyminiszterrel tervezett találkozó elmaradt. Több mint valószínű, hogy ekkor még nem esett szó Mind-452 Vö: Čierna, Dagmar-Lantayová: Podoby, i. m. 161-169.; Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája, i. m. 318-321. 453 Medvecký, Matej: Za červené Slovensko. Štána bezpečnosť a politické spravodajstvo na Slovensku v rokoch 1945-1948. Bratislava, Ústav pamäti národa, 2011, 210-211. 454 Viktor Sedmík (1916-?), eredeti foglalkozását tekintve pedagógus. 1943-ban került a csendőrség kötelékébe. A második világháború után előbb a csendőrség, majd a politikai rendőrség meghatározó személyisége, később első embere Szlovákiában. 1952-ben letartóztatták, börtönbe zárták, majd 1959-ben szabadult. 455 Jindŕich Veselý (1906-1964) a csehszlovák állambiztonság (ŠtB) egyik központi figurája az 1948. februári kommunista puccs után. 1948 és 1950 között az állambiztonság első embere, a hírszerzés parancsnoka. Többszöri öngyilkossági próbálkozásai után 1964-ben végzett magával. 456 Szűcs életútjával kapcsolatosan lásd: Huszár Tibor: A pokol malmai. Szűcs Ernő ÁVH-s ezredes ügye és elágazásai 1946-1955. Budapest, Corvina Kiadó, 2009. 153