Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség bukása
szenty tevékenységéről és szlovákiai kapcsolatáról, hiszen a találkozóról szóló jelentés erre még árnyaltan sem utal.457 A források alapján Szűcs Ernő még tavasszal viszonozta a látogatást Pozsonyban. A magyar politikai rendőrség csehszlovák vonalon inkább Pozsonyban kereste a partnert, mint Prágában. Ugyanez a megállapítás érvényes volt a szlovák államvédelmi hatóság vezetőire is. Ez abból eredt, hogy az 1948-as centralizáció előtt a pozsonyi Belügyi Megbízotti Hivatal mellett felállított politikai rendőrség viszonylag nagy önállósággal bírt Prágával szemben.458 Ennek kézzelfogható eredményei is voltak ; az „urambátyárn’-kapcsolatnak konkrét, . Mindszenty-ügy kapcsán. 27. kép. Viktor Sedmík, a szlovák politikai rendőrség vezetője Szinte biztos, hogy a pozsonyi Belügyi Megbízotti Hivatal Államvédelmi Főosztálya az ÁVO által 1948. májusra elkészített, Mindszentyről szóló ismeretanyag alapján adta ki 1948. július 29-én az esztergomi érsek tevékenységéről azt a szigorúan bizalmas jelentést, amely Mindszentynek a szlovákiai magyar kisebbség javára kifejtett érdekvédelmi és csehszlovákellenes fellépéseit tartalmazta.459 A dokumentum kiemelte, hogy az érsek tevékenységében egy kiépített hírszerző csoport nyújt segítséget, amely az addig ki nem telepített szlovákiai magyar papokból és egyéb személyekből állt. Ahogy utaltunk már rá, 457 ABS Praha,/ 310 VelitelstvíStatní bezpečnosti (1945) 1948-1953, i. sz. 310-43-12 Maďarsko. 488 Medvecký, Matej-Sivoš, Jerguš-Jašek, Peter: V stopách železného Felixa. Štátna bezpečnosť na Slovensku v rokoch 1945-1989. Bratislava, Üstav pamäti národa, 2012, 37-38.; Sivoš, Jerguš: Teritoriálne útvary ŠtB na Slovensku v rokoch 1948-1953. Securitas Imperii, č.21 (02/2012), 50-51. 459 A ÚPN,/ B 10-7 Okresné oddelenie Ministerstva vnútra v Prešove, i. sz. 43/1948. 154