Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség bukása

A KÖZÖS ELLENSÉG - AZ ÁVH ÉS AZ ŠTB EGYÜTTMŰKÖDÉSE ÉS A NÉPI SZÖVETSÉG Mindszenty, aki az egyház érdekeinek sérthetetlenségét képviselte Magyaror­szágon, egyszerre volt tiszteletre méltó egyházfő, de „a politikai játszmákban járatlan, időnként kimondottan kellemetlenkedő alak”.447 Nagy szerepe volt ab­ban, hogy a politikai rendőrség az „egyházi reakció” megfigyelése során már 1945 októberétől őt tartotta az első számú célpontnak.448 1946 tavaszán Rákosi Mátyás utasítása alapján az ÁVO III. alosztályaként megalakult az egyházpoli­tikai osztály, amelynek fő feladata Mindszenty és környezetének figyelemmel kísérése, politikai tevékenységük ellenőrzése volt.449 Ennek a folyamatnak volt a következménye, hogy a politikai rendőrség 1947 nyarán elkezdte vezetni az érsekkel szembeni bizalmas nyomozás során szerzett dokumentum gyűjtésére szolgáló személyi dossziét.450 Mindszenty a legkülönbözőbb ügyekben szót emelt. A leghangosabban ak­kor, ha a katolikus morálba vagy természetjogba ütköző intézkedést tapasz­talt. Erre meg is volt az oka, hiszen a kommunisták egyre jobban kiszorították a katolikus egyházat az addigi társadalmi pozíciójából. Ezzel párhuzamosan viszont - hasonlóan, mint Csehszlovákiában a katolikus egyház képviselői - elsősorban a „reakciós” Mindszenty ellen a sajtó rendszeresen ontotta a rá­galmazást. Közben Rákosi utasítása alapján a politikai rendőrség (ÁVH) 1948. május közepére elkészítette az bíboros érsek „bűnlajstromát”, és csak idő kér­dése volt, hogy milyen módot válasszon az eltávolítására.451 Ahogyan utaltunk rá, a csehszlovák kormánykörök és a politikai rendőrség szintén figyelemmel kísérték tevékenységét, hiszen Mindszentynek nemcsak a szlovákiai magyar papokkal és értelmiségiekkel volt kapcsolata, de szlo­447 Balogh Margit: Mindszenty József, i. m. 552. 448 Gyarmati György: A Rákosi-korszak, i. m. 127-128. 449 Gergely Jenő: A Mindszenty-per. Kossuth Kiadó, 2001,14.; Balogh Margit: Mindszenty József, i. m. 553. 450 Vörös Géza: A palotában lévő kapcsolatunk jelentette... Mindszenty József megfigyelése, 1945-1948. In: Cseh Gergő Bendegúz-Krahulcsán Zsolt-Müller Rolf-Takács Tibor: Titkos törté­netek. Válogatás a Betekintő folyóirat első öt évfolyamából. Budapest, Állambiztonsági Szolgála­tok Történeti Levéltára-L'Harmattan Kiadó, 2013,107. 451 Balogh Margit: Mindszenty József, i. m. I/746-747.; Gyarmati György: A Rákosi-korszak, i. m. 127-128.; Gergely Jenő: A Mindszenty-per, i. m. 16-17.; Vörös Géza: A palotában lévő kapcsolatunk jelentette..., i. m. 111. 152

Next

/
Thumbnails
Contents