Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
fejében ott motoszkált a gondolat, hogy a jogfosztottság tragikus következményeiről a csehszlovák kormányt is figyelmeztetni kell. 1947 késő tavaszán a Pozsonyban zajlott országos találkozón Arany ugyan felvetette, hogy egy öszszefoglaló memorandumot kéne készíteni a szlovákiai magyarság helyzetéről, amelyet esetleg megküldenének a csehszlovák kormánynak is, de úgy tűnik, erre nem került sor. Ahogy utaltunk rá, a tervezett memorandum az eredetileg meghatározott formájában és tartalmával el sem készült. A NÉPI SZÖVETSÉG KAPCSOLATA MINDSZENTY JÓZSEF ESZTERGOMI ÉRSEKKEL Az 1938-as revíziós sikerek eredményeként változás állt be a visszacsatolt területek egyházi kormányzóságában is. A Szentszék az 1939. július 19-én kelt „Dioecesium fines” kezdetű bullával az esztergomi főegyházmegyéhez részben visszajuttatta azokat a térségeket, amelyek korábban is hozzá tartoztak.367 A második világháború befejezése után rövid ideig ez az állapot volt érvényben. így természetes volt, hogy a felvidéki magyar katolikus klérus Serédi Jusztinián esztergomi érsek bíboros halála után Drahos János káptalani helytartót kereste meg a magyar katolikusokat ért sérelmek ügyében. Drahos Hanzlik János vágtornóci esperes-plébánost bízta meg a Dunától északra lévő egyházmegyei területek kormányzásával.368 A berendezkedő csehszlovák hatalom sem őt, sem Drahost nem ismerte el, egyházi joghatóságának szabad gyakorlását is megakadályozták. Ezzel nagyon sajnálatos helyzet állt elő, hiszen a csehszlovák politikusok a magyar fegyverszüneti egyezményben megszabott ideiglenes országhatárt egybemosták az egyházi joghatóság gyakorlásával is. 1945. július 367 Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945. Pannonica Kiadó, 1999, 77-8i.; Csíky Balázs: Az első bécsi döntés hatása az esztergomi főegyházmegyére 1938- 1945. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2012/3-4., 94. A főegyházmegye területi beosztását az 1941. november 11-12-én tartott zsinat állapította meg. Lásd: Az esztergomi főegyházmegyei zsinat (1941. nov. 11-12.) határozatai. Budapest. Kiadja a Főegyházmegyei Hivatal, Esztergom, 1942, 13-17. 368 Sztyahula László: A Csehszlovákiai magyar katolikus egyház története, i. m. 136.; Hetényi Varga Károly: Papi sorsok I., i. m. 99. 125