Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

elején éppen ezért Drahos körlevélben tiltakozott a csallóközi, a mátyusföldi és a kisalföldi papság üldözésének ügyében, hiszen, ahogy írta: „A kölcsönös érintkezés az egyházmegye főpásztora, annak ottani külön biztosa és a magyar ajkú papok meg hívek között alig vagy egyáltalán nem lehetséges.” Ezek alapján Drahos jelentést tett a Szentszék felé, ugyanakkor rendkívüli szentszéki kikö­zösítést mondott ki azok ellen, akik akadályozták őt joghatóságának gyakorlá­sában.369 A Szentszék a tiltakozás ellenére az 1937-ben megkötött modus viven­di alapján életbe lépett állapotokat újította fel. Ugyan a Szentszék 1945. október 14-én kelt dekrétumával megbízta Pavol Jantausch püspököt, nagyszombati apostoli adminisztrátort a világháború előtt hozzá tartozott és Magyarországtól újra Csehszlovákiához került részek apostoli adminisztrátorságával, a magyar papok továbbra is rendszeresen tu­dósításokkal látták el Drahost, majd az időközben 1945. október 7-én hivatalá­ba beiktatott Mindszenty József esztergomi érseket. A felvidéki papok részéről természetes volt az átjárás Esztergomba és az egyházi főhatósággal való kap­csolattartás, még azután is, hogy azt a szlovák egyházi hatóságok nem nézték jó szemmel, sőt a világi hatalom képviselői mindent elkövettek annak meg­akadályozására. Nem kis kockázattal járt tehát a szlovákiai papok számára az esztergomi érsekkel való kapcsolattartás. A népi szövetség és a köré szervező­dött katolikus papság kapcsolata Mindszentyvel éppen ezért kivételes volt, és a természetes történelmi szálak mellett a szlovákiai magyar kisebbség jogfosz­­tottsága csak megerősítette azt. 1945 őszétől a népi szövetség rendszeresen információkkal látta el Mind­­szentyt a magyarokat ért jogsérelmekről. Ezekből is merítve Mindszenty mindent elkövetett, hogy felhívja a magyar társadalom, a kormány és a nagy­hatalmak képviselőinek figyelmét a Dunától északra zajló sajnálatos magyarül­dözésre.370 Beiktatásának napján levelet írt az amerikai misszió vezetőjének a magyarokat sújtó üldözésről, rá egy hétre körlevélben emelte fel hangját a felvidéki magyarok védelméért,371 majd sorra ostromolta a nagyhatalmak be­folyásos politikusait, VI. György angol királytól Truman amerikai elnökön át Molotov szovjet külügyminiszterig bezárólag.372 Mindszenty a magyar nem-369 PL Esztergom, V-700/19,17. 370 Balogh Margit: Mindszenty József, i. m. 606-614.; Janek István: Mindszenty József tevékeny­sége, i. m. 153-181. 371 Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2002, 76. 372 Balogh Margit: Lemondási szándék, bevégzett letétel. Mindszenty József „esete” XII. Piusszal és VI. Pállal. Magyar Tudomány, 174 (2013), 5, 558-562. 126

Next

/
Thumbnails
Contents