Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 közötti időszakban Laye-ben aláírt szerződés szellemével. Az 1920-as nyelvtörvény vezette be azt a 20 százalékos határt, amely máig meghatározó jellegű a szlovák nyelvi jogban. Ennek a 20 százalékos hányadnak a törvénybe iktatása különféle történelmi előzményekre vezethető vissza. A még Habsburg-fennhatóság alá tartozó Csehországban, az első világháború előtti nyelvhasználati javaslatok is tartalmazták a 20 százalékos hányadot, mint például a Jakub Škarda 1888. évi javaslata, vagy az 1910. júniusi Buquoy-tervezet. Egy 1889. évi cseh tartománygyűlési javaslat például 25%-os hányadot szab meg a kisebbségi nyelvi jogok érvényesíthetőségének feltételéül. A húsz százalékot azonban, bár másabb formában, de megtalálni például a magyar 1868:XLIV. tc.-ben is (a nemzeti egyenjogúság tárgyában), konkrétan a törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvének szabályozásánál (a jegyzőkönyvet az állam hivatalos nyelve mellett azon a nyelven is vezetik, amelyet a törvényhatóságot képviselő testület vagy bizottmány tagjainak legalább egyötöd része - azaz a képviselő-testület legalább 20%-a - jegyzőkönyvi nyelvül óhajt). Gyönyör József ezen a helyen megjegyzi, a csehek korábban túlságosan magasnak, „a germanizálás eszközének tartották” a 20%-os arányt, álláspontjuk csak a független Csehszlovákia megalakulása után változott meg. (Gyönyör 1994, 90. p.) A nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a nyelvtörvény a 2. §-ában szabályozza, azaz inkább csak meghatározza e szabályozás kereteit, ez a paragrafus ugyanis jelentős részben továbbutal a törvény végrehajtási rendeletéire. Itt vezeti be a jogszabály a területi elvet is, mégpedig a következőképpen: olyan „bírósági járásokról” van szó, amelyekben „a legutolsó népszámlálás szerint 20 százalék ugyanolyan, de nem csehszlovák nyelvű állampolgár lakik". Azok a bíróságok, hatóságok és szervek, amelyeknek hatásköre ilyen bírósági járásokra terjed ki, kötelesek betartani a nemzeti kisebbségek nyelvének használatára vonatkozó előírásokat. Hangsúlyozandó, hogy nemcsak azokról a szervekről van szó, amelyek az adott bírósági járás területén rendelkeznek székhellyel, hanem akár azon központi államigazgatási szervekről is, amelyek hatáskörébe az adott bírósági járás tartozik. (Petráé 2009, 314. p.) Ezek az előírások a következők: a. az említett szervek kötelesek elfogadni a jogosult kisebbségi nyelven íródott beadványokat; b. kötelesek a kisebbséghez tartozó felekkel való érintkezés során azok nyelvét használni, függetlenül az esetleges beadvány nyelvétől;5 c. kötelesek a kisebbségi nyelven előterjesztett beadványok elintézését nemcsak csehszlovák nyelven, hanem a beadvány nyelvén is elvégezni. Ebben az esetben tehát kétnyelvű elintézésről van szó, ahol (a végrehajtási rendelet 25. cikkelye alapján) első helyen az államnyelvi változat szerepel. A kisebbségi nyelven való elintézés nem a csehszlovák nyelvű elintézés fordítása, hanem eredeti szövegnek számít. A két szöveg közötti eltérés esetén az államnyelven íródott az irányadó (a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság 1925. szeptember 4-i 16 399. sz. elvi jelentőségű határozata alapján); d. a 2. § (4) bekezdése a belső ügyvitelt illetően rendelkezik, mégpedig a következőket írva elő: „A közvádló azonos feltételek mellett köteles vádat emelni más nyelvű terhelt ellen ezen a nyelven is, esetleg csak ezen a nyelven." Mivel itt nem a vádlott felé irányuló érintkezésről van szó, hanem a közvádló és a bíróság 5. A végrehajtási rendelet 24. cikkelye alapján. 31
