Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Szalay Zoltán hez), azt egyetlen jogszabály sem definiálta egyértelműen. Elvárható lett volna a definíció beiktatása például az 1920. évi 256. számú, a népszámlálásról szóló törvénybe, illetve annak végrehajtási rendeletébe, az 1920. évi 592. sz. kormányrendeletbe, kielégítő megoldással azonban ezek a jogszabályok nem szolgáltak. Az 1920. évi 592. sz. kormányrendelet annyiban igyekszik orvosolni a népszámlálás során esetleg fellépő gyakorlati nehézségeket, hogy a nemzetiséget az anyanyelvtől teszi függővé. A kisebbségi nyelvi jogok azonban nem kizárólag a természetes személyekre, hanem a jogi személyekre - képviselő-testületekre, önkormányzati hivatalokra, egyházi hivatalokra és más köztestületekre - is vonatkoznak. Amennyiben például egy község egy közigazgatási eljárás során mint ügyfél szerepel, ugyanúgy megilletik a törvényben meghatározott nyelvi jogok, mint a természetes személyeket. A szerződés 7. cikkelye (4) bekezdése, amely a nyelvi kisebbségek számára biztosítandó „megfelelő könnyítésekről” rendelkezik, nem tesz említést a rendelkezés területi hatályáról, ellentétben a szerződés 9. cikkelyének (1) bekezdésével, amely a kisebbségi oktatás feltételeit határozza meg, s azokat az adott kisebbségnek a városokon, ill. kerületekben képviselt „jelentős arányához” szabja (hogy mit takar a „jelentős arány” fogalma, a szerződés szövege nem tér ki rá). Lokalizálható-e a tehát a 7. cikkely (4) bekezdésében biztosított jog? Flachbart szerint nem, s ebbéli véleményében a cseh F. Weyr hasonló tartalmú megállapításaira hivatkozik (Flachbart 1935, 11. p.). Ennek megfelelően a kisebbségi nyelvi jogoknak az egyes ún. bírósági járásokra, azaz azon területekre való korlátozása, ahol a kisebbségek a lakosság bizonyos százalékát teszik ki (Lásd A kisebbségi nyelvek használata c. fejezetet), nincs teljesen összhangban a saint-germain-en-laye-i szerződéssel. A szerződésnek van még egy pontja, amely számos félreértés forrásaként értelmezhető, bár a legtöbb szerző egyértelmű szövegezési hibaként említi. A 7. cikkely (4) bekezdése a kisebbségi nyelveknek kizárólag a bíróságok előtt való használatára vonatkoztatja a „megfelelő könnyítéseket”. Mivel az 1920-as nyelvtörvény természetesen nem csak a bíróságok, hanem az egyéb hatóságokra és szervekre is kiterjeszti a kisebbségi nyelvi jogokat, ebben az esetben a szerződésben leírtakkal szemben pozitív változtatásról beszélhetünk. Chalupný külön kiemeli (Chalupný 1933, 21. p.), hogy ez esetben a nyelvtörvény a szerződésben vállalt kötelezettségeken felüli jogokat biztosított a kisebbségek számára. Flachbart, megint csak Weyrre hivatkozva, a szerződés ezen pontjáról szólva „egyszerű szerkesztési hibáról” beszél (Flachbart 1935, 12. p.). 2. Nyelvi jogi szabályozás a csehszlovák jogrendben Amint arra Chalupný figyelmeztet (Chalupný 1933, 22. p.), a kisebbségi szerződés nem váltott ki közvetlen jogi következményeket a Csehszlovák Köztársaságban, annak szövegét be kellett építeni a csehszlovák jogrendbe. Ehhez megfelelő jogszabályok elfogadására volt szükség. 2.1. Az 1920-as nyelvtörvény elfogadása előtt A frissen létrejött Csehszlovák Köztársaság a jogi stabilitás és folytonosság jegyében, az 1918. évi 11. számú, ún. recepciós törvényben hatályban hagyta az ország terüle26
