Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A. Szabó László te, hogy ettől kezdve minden nyomtatványt, okiratot, kiadványt, jegyzőkönyvet, feljegyzést stb. két nyelven kell vezetnie a pedagógusnak, sőt ha az iskolatanácsot vagy a szülői közösséget is az intézmény részeként értelmezzük, akkor nekik is. A nyelvtörvényt felügyelő kulturális minisztérium egyik főosztályvezetője 2009 szeptemberében kiadott - különös érvelést tartalmazó - állásfoglalásában az állítja, hogy a törvénybe bekerült ugyan az egyéb dokumentáció fogalma, de ez a pedagógusok munkáját nem fogia megterhelni, mert amit maga a fogalom takar, az egyáltalán nincs összefüggésben a pedagógiai tevékenységgel (?!), s ezeket az iratokat a tanító nem fogja lefordítani. A minisztérium véleménye szerint a pedagógiai dokumentációt korábban is szlovák nyelven kellett vezetni, és a kisebbségi iskolákban 1999 óta megengedett a kétnyelvűség. Az pedig senkinek nem lesz kárára - mondja a hivatalnok -, ha pl. a szervezési és működési szabályzatot, az iskola statútumát vagy a pszichológiai vizsgálatok eredményét kétnyelvűén fogja kiadni, hiszen ez csak azt szolgálja, hogy mindenki megértse őket. Amennyiben abból a logikai posztulátumból indulunk ki, hogy az oktatási intézményekben minden olyan okirat, amely nem tartozik a pedagógiai dokumentáció körébe, az egyértelműen egyéb dokumentációnak minősül, akkor a nemzetiség nyelvén oktató iskolákban gyakorlatilag minden írásbeliséget kétnyelvűén kell kezelniük. Ez egyben azokra az iratokra is vonatkozik, amelyek belső dokumentumok, soha nem látnak napvilágot, soha senki nem ellenőrzi őket, csupán az intézmény vagy a pedagógus munkáját segítik és szolgálják, s ezért elegendő lenne őket a tanítás nyelvén (vagy a tanítási óra nyelvén) vezetni. A kulturális minisztérium érvelése azt igazolja, hogy az államnyelvről szóló törvény módosításának megalkotója nem elemezte kellő körültekintéssel az iskolai dokumentáció kiadásának és vezetésének módját, s ezzel talán akarata ellenére is azt eredményezte, hogy a nemzetiségi pedagógusok és iskolavezetők, akik feladata elsősorban a hatékony oktató-nevelő munka szervezése és végrehajtása lenne, nagymértékű kettős adminisztrációt kénytelenek végezni. Ezt sok iskolában azzal ellensúlyozzák, hogy csak szlovák nyelven készítik el a legtöbb dokumentumot, ami - ha szigorúan értelmezzük a törvény betűjét és szellemét - akkor ugyanúgy törvénysértő cselekedet, mintha csak a nemzetiség nyelvén írnák, de várhatóan nem kell komolyabb retorzióktól tartaniuk. Pedig, ha figyelembe vesszük, hogy az 596/2003-as törvény 13a paragrafusa alapján a nemzetiségi óvodát vagy iskolát ellenőrző tanfelügyelő köteles ismerni az intézmény nevelési vagy tanítási nyelvét, akkor a belső vagy egyéb dokumentációban épphogy elegendő lenne a kisebbség nyelvét használni. Ugyanakkor éppen az oktatási minisztériumról is elmondható, hogy nem tartja be a közoktatási törvény 11. paragrafusában foglaltakat, hiszen a 4. bekezdés kimondja, hogy a 3. bek. a)-f) pontjaiban felsorolt dokumentumokat (vagyis a tanterveket, tanmeneteket és sztenderdeket, amelyek a dokumentumok között egyébként érthetetlen okokból nem szereplő állami pedagógiai program részei) a tárca jelenteti meg, ezek viszont a nemzetiségi iskolák részére is csak szlovák nyelven készültek el. 3.4. Rövid összegzés Ha röviden összegezni szeretnénk a nyelvtörvénnyel kapcsolatos fenti gondolatokat, s azokat megpróbáljuk összehasonlítani az európai kisebbségek nyelvhasználati gyakor214
