Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A nemzetiségi oktatás problémái Szlovákiában... Különös megoldása - mondhatnánk paradoxona - a jogszabálynak, hogy a bevezetőben először a szlovák nemzetről, később pedig már az ország polgárairól (értsd: a kisebbségek képviselőiről is) beszél, ugyanakkor a polgárok - és minden bizonnyal velük együtt anyanyelvűk - egyenlőségét úgy képzeli el, hogy mindjárt az 1. paragrafusban kimondja: az állam nyelve a szlovák nyelv, és az előnyt élvez minden más - Szlovákia területén használt - nyelvvel szemben. Ugyan az 1. § 4. bekezdése kimondja, hogy amennyiben az államnyelvről szóló törvény nem rendelkezik másképp, akkor a kisebbségek nyelvének használatát a korábbi vonatkozó törvények szabályozzák, mindazonáltal több esetben is megváltoztatja a korábbi joggyakorlatot. A szlovák nyelvtörvény filozófiájának legnagyobb furcsasága, hogy az európai jogrenddel ellentétben a többség nyelvét igyekszik védeni a kisebbségi vagy regionális nyelvekkel szemben, míg például a világnyelveknek a szlovák nyelvre kifejtett esetleges negatív hatását korántsem veszi figyelembe. Ugyancsak különös, hogy a törvény államnyelvről beszél, nem pedig hivatalos nyelvről vagy a hivatali érintkezés nyelvéről (mint ahogy azt a korábbi, 428/1990-es jogszabályban11 tette), hiszen a nyelv nem tartozik az állam attribútumai közé, kommunikációs eszközzel csak az adott ország polgárai rendelkeznek, ez pedig egy multikulturális egység esetében többféle anyanyelv vagy első nyelv is lehet. A törvény külön paragrafusokban szabályozza a hivatali nyelvhasználatot, a földrajzi nevek használatát, valamint az iskolai gyakorlatot. Meghatározza, hogyan sugározhatnak nem szlovák nyelvű adást a rádióban, televízióban, helyi hírközlésben. Megszabja, mi és milyen módon jelenhet meg nyomtatásban, hogyan kell megszervezni a kisebbségi nyelven zajló kulturális rendezvényeket, és hogyan kell feliratozni az emlékműveket és -táblákat. A törvény ugyancsak kimondja, hogy a fegyveres erők szolgálati idejükben kizárólag az államnyelvet használhatják. Azt is szabályozza, hogy a bírósági és közigazgatási eljárásokat milyen nyelven kell (lehet) lefolytatni. Végezetül meghatározza, hogy a közélet egyéb területein (fogyasztóvédelem jogügyletek, egészségügy, reklámok, információk stb.) az államnyelven kívül mikor és hogyan lehet használni a kisebbségek nyelvét. Csupán egyetlen érdekességet emelnénk ki a számtalan rendelkezés közül, amely ugyan közvetlenül nem tartozik vizsgálódásunk körébe, hiszen az egészségügyet illeti, de jól jellemzi a jogszabály filozófiáját: A törvény szövege szerint az egészségügyi és szociális intézmények személyzete az ügyfelekkel államnyelven köteles kommunikálni. Ha az ügyfél nem beszél szlovákul, akkor másképp is lehet vele beszélni. A kisebbséghez tartozó ügyfelek - azokon a településeken, ahol lélekszámúk eléri a 20 százalékot - használhatják anyanyelvűket is, viszont a személyzet ezt a nyelvet nem köteles ismerni és használni. Vagyis a kisebbségi polgár kapott egy jogot, amit számára senki nem köteles biztosítani. A jogszabály betartásának felügyeletével egyébként a törvény a kulturális minisztériumot bízta meg, s a 2009-es módosítás alapján büntetéseket is kilátásba helyezett az előírást megszegőknek. 11. Zákon Slovenskej národnej rady č. 428/1990 Zb. o úradnom jazyku v Slovenskej republike 211
