Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A nemzetiségi oktatás problémái Szlovákiában... A szöveg felépítése, valamint a paragrafusok sorrendje sem logikus, hiszen például a tanév megszervezéséről és lebonyolításáról szóló lényeges szakasz (150.§) csak az első fejezet vége felé, a külföldi tanulók oktatásáról vagy az ösztöndíjakról értekező részt követően található a törvényben. Annak ellenére, hogy a törvény korábbi normák kompilációja, mégis nagyon sok alacsonyabb szintű rendelkezésre bízza a részletek kifejtését és pontosítását (28 kormány- és miniszteri rendeletre hivatkozik), ami nehezen átláthatóvá teszi a jogszabályt. Az 1. részt négy paragrafus alkotja, és bár a törvény 1. paragrafusa tételesen felsorolja, mi mindent kíván szabályozni, rögtön a harmadik kifejezésnél {„feltételek”) gondban lehetünk, mert az oktatás és nevelés feltételeiről taxatív jegyzéket vagy felsorolást sehol sem találunk, ezzel szemben a 151. § címében a jogszabály (a vállalkozások lehetővé tételét, a politikai tevékenység tiltását, valamint az egészségre és az erkölcsre káros hatással bíró termékek reklámozását gátló rendelkezések kapcsán) már az oktatás egyéb feltételeiről beszél. A 2. paragrafust, amely a törvényben szereplő alapfogalmakat magyarázza, szintén nem sikerült hiánytalanul megalkotni, mert olyan lényeges kifejezések maradtak ki belőle, mint pl. a pedagógus. A törvény 3. §-a (A nevelés és oktatás alapelvei) is tartalmaz néhány ellentmondást, mert egy-két bekezdését a legnagyobb jóindulattal is nehéz irányelvnek nevezni, ugyanakkor nem utal rá, hogy az oktatás feltételeinek biztosítása elsősorban az állam feladata, és nem tesz említést az oktatási intézmények és a szülők együttműködésének fontosságáról sem. Számtalan ilyen jellegű hiányosságtól és rendszertelenségtől hemzseg az egész szöveg, ami nagy valószínűséggel a tárcavezetés politikai nyomásából adódó sietségnek és kapkodásnak köszönhető, és kellő idő és tájékozottság hiányában ezt a törvényalkotók sem tudták kiszűrni. Több olyan kérdés is felmerül a törvény kapcsán, amely puszta jogtechnikai problémának tekinthető, és az egyszerű jogalkalmazó pedagógus talán észre sem veszi az olyan apró momentumokat, mint pl. azt, hogy egyes kifejezések az egyik említéskor egyes számban szerepelnek, később többesben (pl. az állami és iskolai pedagógiai program), ám ezek is a szövegezés következetlenségeiről árulkodnak. Az új közoktatási törvény ugyanakkor néhány fontos újdonságot is bevezetett a gyakorlatba. Ezek közé tartozik például az állami pedagógiai program, valamint az erre épülő iskolai pedagógiai program. A jogszabály kimondja, hogy minden oktató-nevelő intézmény e programok szerint köteles végezni a munkáját. A minisztérium által kiadott állami program egyebek között tartalmazza az adott szintű oktató-nevelő tevékenység konkrét céljait, a műveltségi területeket és sztenderdeket, a munkavégzés lehetséges módjait és feltételeit, valamint az iskolai program kidolgozásának alapelveit. Az iskola pedagógiai programja az intézmény alapdokumentuma, melyet az igazgató ad ki és tesz közzé a pedagógiai tanács és az iskolatanács jóváhagyása nyomán. Ez a program lenne hivatott lehetőséget adni az iskoláknak az elkülönböződésre, a saját arculat kialakítására, a gyakorlatban viszont az iskola vezetése nem kap elegendő mozgásteret az óraszámok és a tananyagtartalom módosítására, így az egyes intézmények programjai között alig észlelhetünk lényeges különbségeket. Ráadásul - mivel a program kidolgozása az erre nem képzett pedagógusok dolga - sok helyen tapasztalható az is, hogy az iskolák szó szerinti megfogalmazásban, kritikai felülvizs205
