Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Vizuális kétnyelvüségi felmérés (KFK-projekt) tudnak magyarul), és a hivatali kétnyelvűség is elég magas szintet képvisel (utcanév, információs és településtáblák, hivatal feliratai), viszont a gyerekek a családokon és a - magyarul is „beszélő" - óvodán kívül már nem nagyon hallanak magyar szót; ezzel összhangban alig van magyarul beszélő 20 éves fiatal. Külön fejezetet alkotnak az ún. hegymegi és vízmegi falvak, vagyis Béd, Menyhe, Egerszeg és Vicsápapáti. Itt van még az eredetileg is szlovák Szalakusz, és a vegyes Lajos, mára 2 db magyar lakossal. Szinte megmagyarázhatatlan közelséget érzek ezen faluk iránt, köszönhetően egyrészt egy vicsápi lakodalmas népdalnak és az egerszegi (szlovák nyelvű) hírmondó olvasgatásának a neten - sok történelni visszaemlékezéssel. Hosszú idő után végre személyesen is végigjárhattam őket. Ezen falvak a 60-as évek végéig még mindig domináns magyarsággal rendelkeztek. A helyi adatközlőnk szerint alattomos és nagyon hatásos módszerekkel szüntették mega magyar iskolákat, így a hetvenes évekre, mivel földrajzilag is nagyon elszakított falvak a magyar nyelvterülettől, már nem volt lehetőségük magyar iskolában tanulni a gyerekeknek. Mivel a 10%-ot egyik faluban sem haladja meg a magyarok aránya, hivatali kétnyelvűséggel semmilyen szinten nem találkoztunk. Minden tiszteletem a most 10% magyarságé Egerszeg polgármesteréé, aki egyrészt ősi egerszegi család szülötte, s talán ezért a mai napig is kétnyelvűén hirdet a falu hangosbeszélőin - bár sajnos valószínűleg polgármestersége végével ez is megszűnik majd. Egyébként szép/természetes magyarsággal beszélgetett velünk az egerszegi helyzetről, és nemzetiségtől függetlenül panaszkodott az emberek egyre mélyebb elhidegülésére, igénytelenségére és önzőségére az utóbbi húsz évben, amivel, azt hiszem, egyetérthetünk. Vicsápapátiba folytattuk utunkat. Ahogy előzetesen informálódtunk, a polgármester úr itt nem beszéli nyelvünket, néhány mondat után azonban már a gyermekláncfű magyar szinonimáit kezdte velünk sorolni, s mint kiderült, gyerekként a nagyszülőkkel ő is magyarul beszélt... Béden, ahol a szlovák polgármester asszony váltig állította, hogy itt már csak emléke van a magyaroknak és hogy alig beszél valaki magyarul, azért kiderült, hogy a heti 5 miséből 3:2 a magyarok javára még mindig, és ez jellemző az összes falura. Sajnos a pap gyakran egyáltalán vagy csak nagyon gyengén beszéli a magyart, ebből fakadóan gyakoriak a vegyes misék is (Gímes, Aha stb.). Ami sajnos nem perspektív, viszont szívmelengető, hogy szinte kivétel nélkül magyar volt mindenki 60-70 év fölött, és ha más nem is, az egynyelvű temetők még sokáig hírmondói lesznek ennek a varázslatos magyar szigetnek. 129
