Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Elemzések, felmérések, összegzések

Orosz Ors Úton a kétnyelvűség felé, avagy KFK-s mindennapok (Stubendek Attila) Álmos hajnali ébredés, fél hétkor találkozó, kollégák összeszedése. Valaki mindig késik, még fogat mos, borotválkozik, szemöldököt takarít, vagy csak alszik. Legalább jut idő harapni valami reggelifélét, nem a kormány felett szolgálják fel a früstükköt, 90-es tempó mellett. Rövidesen párnagyűrt arcok üdvözlik egymást. Kérdőívek, térképek szétosztása, s pár perccel később már el is indulnak a csapatok, hogy az aznapra kiosz­tott településeket végigjárják a KFK fedőnévvel fémjelzett projekt, azaz a Diákhálózat által végzett és a Fórum Kisebbségkutató Intézet támogatásával megvalósuló, a felvi­déki kétnyelvűséget felmérő kutatáskörút keretén belül. Általában fél-egy óra alatt elérünk az első faluba. A hivatali nyelvhasználatot firtató kérdéseink megválaszolásához mindenképpen meg kell találni valakit a település veze­tői közül, akik legtöbbször a községi hivatalban koncentrálódnak, és a fényképezéshez is leggyakrabban ott keresünk és találunk segítséget. Ha elsőre nem találunk oda, egy arra járót megkérdezünk, merre van, hiszen - ha másképp nem is - mindenki tudja, merre van ,,a’ emenvé”. Leparkolunk, fényképezőgép, térkép, kérdőív kikeresése már az első falu előtt kialakult autóirodai rendetlenségből. Bemutatkozunk, kik vagyunk, mi a mesterségünk címere. A hivatalban általában kész­ségesen, kíváncsian fogadnak, ez a település méretének növekedésével egyre csök­ken, és a megjárni szükséges ajtók száma növekszik. Előkerül a polgármester is, hacsak éppen nincs kinn a gáton, vagy épp szabadságon. (Örömmel tapasztaltuk, mun­kaidőben általában mindenkit az irodájában találtunk, vagy - júniusban, az árvizek ide­130

Next

/
Thumbnails
Contents