Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Elemzések, felmérések, összegzések

Orosz Örs IBI őslakos azk>vék teiepü&sek M Uerefcély 5% BI Nyílra Csltárrai 1% Magyar rwfnzéíiségöék aránya 2001 -ben (%} r~io-2 1 11-37 Bll »- 59 Bi «0-83 Magyar általános iskoláit aoboraijárt I 9 osztály } 4 osztály Azon falvak, ahol a kétnyelvűség aránylag nagy mértékben jelen van, és szubjektíve érezhető, hogy van utánpótlás magyarul beszélő (magyar) gyermekekből, az Kolon, Geszte, Alsóbodok, Pográny és talán Zsére. A kilencosztályos iskola ellenére Gímesen az utcán fiatalt magyarul nem hallottunk beszélni, és egy, a templomba igyekvő, 50-60-as éveiben járó néni is azt mondta, hogy sajnos óriási a törés, ami a fiatal gene­ráció nyelvtudását, magyarérzelmét illeti (bár megjegyezte, hogy az ő unokája termé­szetesen magyar). Lédecen is hasonló a helyzet, bár itt találtuk az ország egyetlen (!) kétnyelvű postafeliratát, természetesen hibásan „Postaiként, és volt vagy 30 éves. Még talán megjegyezném, hogy ebben a faluban törik le folyamatosan a magyar tele­püléstáblákat, amire a polgármester úr azt mondta, hogy a szekrényben vannak az újak, de már ki sem rakják, mert drága és úgyis letépik a részeg fiatalok; Marika néni volt tanítványa pedig viccesen megjegyezte, hogy kérdik is a szlovák barátai, ha nincs kinn magyarul, akkor tán nem talál haza?... A zoboralji életérzést érzékeltetve itt van még egy történet. Az egyik községi hivatal­ban jártunk, amikor Marika néni nagy örömmel jegyezte meg, hogy az összes hivatali alkalmazott és a polgármester is a tanítványa volt a magyar iskolában. Ennek megfele­lően szépen el is beszélgettünk magyarul mindenkivel, a sokk akkor következett, ami­kor a szemünk láttára váltottak egymást közt szlovák nyelvre. Csitáron (a térképen technikai okból még Nyitra részeként látható, mostanra önálló település) és Gerencséren, igaz, hogy az alkalmazottak jó része és a polgármesterek magyarok (vagy 128

Next

/
Thumbnails
Contents