Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Elemzések, felmérések, összegzések

Vizuális kétnyelvüségi felmérés (KFK-projekt)

A következő felkeresett falvak, Kalász (a helyiek sem tudták, hogy hol van a megnevezésben hivatalosan ékezet, s mindenki másképp ejtette, de egy 1800-as évekbeli kereszten Kálász volt, hát maradjunk ennél), Babindái és Nagyhind még mindig inkább Zsitva menti, mintsem szúkebb értelemben vett zoboralji falvak, legalábbis a népszokásaikat és népviseletet tekintve. Kalászt nevezhetnénk központi településnek, ahol a kétnyelvűség is többé-kevésbé megtalálható a hivatalban (itt hangzott el a „no áno, tu každý vie po maďarsky” mondat [hát igen, itt mindenki tud magyarul]), míg a másik két településen szinte a nullát súrolja. Igaz, Babindáiban - ahol az egyetlen magyarul nem tudó a módfelett segítőkész szlovák polgármester asszony volt, viszont az összes képviselő beszéli a magyart (a falu 30%-ban magyar) - épp építették/festették ottlétünkkor az új községi hivatalt. Itt találkoztunk egy nénivel az utcán, akivel a következő konverzáció zajlott le:- Jó napot! Dobrý deň!- Most jó napot, vagy dobrý deň? Mi(y) vieme így is, úgy is, olyan falu vagyunk.- Hát a gyerekek is tudnak?

(zavart/szomorú legyintés a válasz, vagy inkább meglepett, hogy ilyet egyáltalán kérdezek...)

Nagyhinden a nullát súrolják a magyar feliratok, kétnyelvű településtábla sincs, de van magyar polgármester, hivatalvezető és postás... Ezek a falvak nálam a kettes/hármas (Nagyhind) csoportba kerültek a már említett szubjektív osztályozásban.

Elérkeztünk utunkban az „igazi” zoboralji falvakig, ahol a térképek és számok nagyjából fedik a valóságot, legalábbis az alapján a néhány óra és kérdőív alapján, amit ott töltöttünk és megtapasztaltunk.

127