L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

19. Melléklet

Melléklet inkább arra törekedjék, hogy a nagyobb gar­dák vegyék magukhoz a kisgazdákat, szekér­rel, lovai, tehénnel és a megmentett gazdasági eszközeikkel együtt. Biztosítani kell a mene­külő gazdáknak az állatállományuk megmara­dását, mert aaqk pótlása szinte leküzdhetetlen akadályokba fog később ütközni. Nyugatmagyarországi Híradó, 1916. szeptember 13. 5. p. Köszönetnyilvánítás Az Apollo kőolaj finomító gyár részvénytársaság 10.000 koronát adományozott azzal a rendeltetéssel, hogy felerészben az erdélyi menekültek javára, felerészben pedig a város szegényei részére fűtőanyag és élelmiszer beszerzésére felhasználtassék. Midőn a rendelte­tésnek megfelelően intézkedtünk, egyúttal ezen bőkezű és nemeslelkű hazafias adományért a legőszintébb s legmelegebb köszönetünket ezúton is kifejezzük. A városi tanács Nyugatmagyarországi Híradó, 1916. szeptember 13. 6. p. Â háború aktualitásai. Hazai romáig akikről van szó A Magyar­­országon lévő nemzetiségek között számra néz­ve legnagyobb a román nemzetiség. Természe­tes, hogy amikor, az álnok Románia hadat üzent és betört Erdélybe testvéreit „felszabadítani", az ország vánkozásteljes érdeklődése a hazai románok felé fordult'. Nyugodt bizakodással és kevés kétséggel tekintettünk foléjiik ée hitünk egy pillanatra sem ingott meg abban, hogy Erdély románjai szilárdan ragaszkodnak igazi hazájukhoz és aa oláh feilszabaditási kísérletet éppen olyan elszánt mozdulattal utasítják visz­­sza, mint azt a tiroliak tették, az olasz „felsza­badítókkal“ szemben. A hazai románság általá­nos nézeteiről és nyílt állásfoglalásáról hama­rosan merültek fel tünetek, amelyek igazolni látszottak feltevéseinket. Először is a románok vezetői tettek minden felszólítás nélkül hüségi nyilatkozatot. Később aztán arra az elhatáro­zásra futották, hogy egységesen kell kidombo­rítani az egész itteni románság érzelmeit olyan demonstráció alakjában, amelyből Románia is ilevonhatju u konzekvenciát és beláthatja, bogy felszabadításából senki sem kér. Ezt a demon­strációt Maugra Vazul beiktatási aktusa alkal­mával rendezik, amelyen majd a lehető legim­­pozánsalibau juttatják kifejezésre a hazai ro­mánság államliüségét. Legtöbb bizalmat és megnyugvást Ikelthet bennünk az a tudat, —r aminek több oldalról való megerősítése Er­délyből érkezett — hogy a magyarországi ro­máncig nagy tömegei együtt menekülnek a hontalanná vájt székelyekkel és szászokkal. Vájjon mit szál ehhez a tényhez ellenségeink hivalkodó kórusa, mely a győzelem esélyei kö­zé feltétlenül besorozta az erdélyi románság lázadását és az ennek nyomában várható test­­vórhábcrutľ Kétségtelen, hogy l'élszázaddal ezelőtt másképen viselkedtek románjaink a Ki­rály hágón túli országrészben. Kétszázad nem bosszú idő a történelem nagy epocháinak ira­mában és hogy ennyi idő alatt mégis átalakult az egész helyzet, hogy visszafelé kezdett foJy­­n' egy hatalmas érzelem-folyam, az alighanem annak a tapintatos, emberi bánásmódnak a gyümölcse, mely a magyar kormányzás vezér­elveit nz utóbbi időben tényékké emelte Igen nagy dolog ez: a politikai éleslátás diadala az úlom'átók fantáziái felett- Gogu és Lukácsiu ábrándjait, n nagy Romániához való tavtozás hite és reménye nem csábítják már a mi román nemzetiségeinket, hogy miattuk testvórgyilko­­sokká legyenek a békés kecskepásztorok és tutajeregetők. Hisszük és látjuk, bogy a békés állami jogvédelem éretöbb és értékesebb politi­kai kincs, mint a csalásra és hitszegésre alapí­tott politikai míg y rálátás. íme: nyitva vannak a Kárpátok kapui dél felé és a felszabadítók vad harci kiáltásokkal csábítják magukhoz ro­konaikat, miért szedik hát össze kis vagyonká­jukat s mért menekülnek titokban, éjjel, biz­tosabb tujak es fegyveres jogvédelem felé ? Az­ért, amiért békás időben sem volt soliu számot­tevő román irredenta. Azért, mert a nép ön­magában undorodik a 'háborútól, a politikától és népbolouditástól egyaránt; ez a nép munkát ts békét akar, a termelés és piac- lehetőségét. Szabadságot és jólétet koros a román nép, nem 373

Next

/
Thumbnails
Contents