L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

3. Hova érkeztek menekültek?

Hova érkeztek menekültek? A Felvidéki Újság szeptember végi számában arról tudósít, hogy a kassai And­­rássy kávéház új üzletvezetője a családjával Maroshévízről Kassára menekült lett, aki „jókedvűen, Erdély sorsának jobbrafordulásában reménykedve szolgálja ki fi­gyelemmel a vendégeit”.38 A kassai sajtóban folyamatosan közölték az erdélyiek számára meghirde­tett gyűjtés eredményeit. A szeptember 10-i lapszám például a menekültek ma­gukkal hozott állatállományára is kitért: „Gondoskodás történt továbbá, hogy az Abaúj-Torna vármegyébe érkező menekülők a vármegyében otthonra találja­nak, megmenekült állataikat a vármegye gazdái körében értékesíthessék, tartásra elhelyezhessék.39 A sajtóhírek beszámoltak a menekült középiskolás gyermekek oktatásának megoldására vonatkozó elképzelésekről, valamint a menekült peda­gógusok elhelyezéséről, foglalkoztatásáról is. Kassán elsősorban a módosabb csa­ládok segítségében bíztak, akiknél a gyerekek étkeztetése is megoldhatónak tűnt.40 Az adakozásokkal kapcsolatos hírekből is egyértelművé válik, hogy tartózkod­tak erdélyiek a városban. Az Orsolya-rend vezetése alatt álló tanítónőképző Ma­­dách-önképzőköre például a Kisküküllő megyei menekültek javára 100 koronát adományozott,41 az Orsolya zárda bentlakó növendékei pedig 15 koronát küldtek.42 A Kassán tevékenykedő Székely Társaság erdélyi menekültek megsegítése céljá­ból rendezett jótékonysági ünnepélyéről szóló beszámolóban megemlítették, hogy a „4 erdélyi menekült gyermek beutalása a bárcai és apátkai hadiárvaotthonba fo­lyamatban van s igy a Kassai Székelytársaság is kiveszi részét a nemzeti önvéde­lemből. Számos erdélyi menekültcsalád érdekében eljárt az illetékes hatóságoknál és saját szerény anyagi viszonyaihoz mérten is kivette és kiveszi részét a székelyek anyagi segélyezéséből. Több erdélyrészi, különösen székelyföldi menekültcsalád­nak Kassán iskolába járó gyermekét pártfogásába vette.”43 A sajtóhírek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy több menekült is tartózkod­hatott Kassán és a környékén, számuk megállapításához azonban levéltári kutatá­sokra van szükség. 3.2. Bars vármegye Bars vármegyébe székhelyére, Lévára szeptember 6-án futott be a 240 menekültet szállító első vonat. Nagy részük Balázsfalváról menekült, többek között az ottani 5 tagú református papi család, valamint „több tisztes úri család” is. A csoport el­38 Erdélyi menekültek az Andrássy kávéházban. Felvidéki Újság, 1916. szeptember 28. 4. p. 39 A vármegye az erdélyi menekültekért. Kassai Újság, 1916. szeptember 10. 3. p. 40 A menekült gyermekek iskoláztatása. Felvidéki Újság, 1916. október 4. 2. p. A cikket 1. a Mellékletben: 248. p. 41 Az önképzőkör jótékonysága. Felvidéki Újság, 1916. szeptember 16. 3. p. 42 Adomány. Felvidéki Újság, 1916. október 12. 3. p. 43 A Kassai Székelytársaság ünnepélye. Felvidéki Újság, 1916. szeptember 30. 2. p. 32

Next

/
Thumbnails
Contents