L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

3. Hova érkeztek menekültek?

Hova érkeztek menekültek? sősorban gyerekekből és asszonyokból állt, akik magukkal hozták „megmentett kicsiny holmijukat, pulyka, csirke, liba, malac, sőt tehén is került ki a vonatból... Búzát, lisztet, ágyneműt, zsírt és egyéb élelmet is hoztak magukkal, mentették, a mit lehetett”.44 Egy 1916. szeptember 14-én megjelent hír szerint a belügyminiszter tájékoztat­ta a főispánt, hogy a vármegye területére további 2000 erdélyi menekült érkezik, „kiknek elhelyezése és élelmezése kérdése lesz megoldandó”.45 Hogy végül a me­gye mely településein helyezték el őket, arról nem közölt adatokat a lap, csupán Felsőszecse községet említi, ahová szeptember 26-án és október 1-én érkezett 41 személyből álló 9, elsősorban erzsébetvárosi vasutas család.46 Egy december végén megjelent hír szerint még mindig Felsőszecsén tartózkodtak, tehát valószínű, hogy csak tavasszal utaztak vissza Erdélybe.47 A szeptember végén a megyeszékhelyen már 517 személy tartózkodott, akik közül 321 menekült „a közöskonyháról kap ingyen ellátást, a többi maga gondos­kodik ellátásáról”.48 A megye vonatkozásában a vidéki menekültekkel kapcsolatos hírt vagy utalást a lap nem közölt. A kutatás jelenlegi állása szerint sajnos nem tudható, hogy 1916. augusztus 30-án a petrozsényi bányászcsaládokat szállító és Budapestről a menekültek saját kérésére akkor Bars megyéhez tartozó Selmec­bányára irányított szerelvényen hány személy utazott. Az eddig ismert adatot összesítése alapján a megye területén tartózkodó me­nekültek száma 2240-re becsülhető, azonban a Selmecbányára utazó erdélyieket is figyelembe véve akár 2500 körül is lehetett. 3.3. Gömör-Kishont vármegye A Gömör-Kishont vármegyében tartózkodó menekültek számáról a megyei lap szeptember 10-én megjelent számában közöltek először konkrét adatokat: „...az elnöklő főispán az igaz együttérzés hangján emlékezett meg a menekülők sanyarú helyzetéről és körvonalazta azon teendőket, melyek a most összehívott központi segítő bizottság irányítása mellett a vármegye társadalmára hárul, s közölte, hogy ez idő szerint Rimaszombatban a menekülők közül 8 család 28 személlyel, Rozs­nyón 6 család 20 személlyel, Dobsinán 2 család 6 személlyel és Jolsván 1 család 3 személlyel nyert elhelyezést”,49 azaz összesen 57-en. 44 Megérkezett városunkba az első menekült vonat. Lévai Őrálló, 1916. szeptember 7. 2. p. 45 Az alispán az erdélyi menekültekért. Lévai Őrálló, 1916. szeptember 14. 1-2. p. 46 Erdélyi menekültekért. Lévai Őrálló, 1916. október 26. 3 p. 47 Adományok az erdélyi menekülteknek. Lévai Őrálló - Karácsony, 1916. december 21. 5. p. 48 Lévai Örálló, 1916. szeptember 28. 3. p. 49 Az erdélyi menekültekért. Gömör-Kishont, 1916. szeptember 10. 5. p. 33

Next

/
Thumbnails
Contents