L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Felhívom és felkérem tehát ezúttal is őket, hogy a hatósággal karöltve, mindent elkövessenek, hogy menekültjeink födelet, kenyeret, munkát kapjanak, s a közönséget neki buzdítsák s hazafias, emberbaráti tettekre való készségét mindvégig ébren tartsák. S bizalmat öntve beléjük a biztos győzelem s egy szebb boldogabb jövő iránt, még a menekülteknek is könnyűvé tegyék az áldozatok és szenvedések elviselését. Istenben bízva, s magunkat és egymást el nem hagyva a jövőben egy boldogabb békében is bízva bízhatunk. Kelt Ipolyság 1916. szeptember 1. Ivánka István főispán Honti Lapok, 1916. szeptember 9. 1. p. A közigazgatási tanács ülése Vármegyénk közigazgatási bizottsága e hó 6-án draskóci és jordánföldi Ivánka István főispán elnöklése mellett rendes havi ülését tartotta meg. A főispán az ülést következő mélyhatású beszéddel nyitotta meg: Tekintetes közigazgatási bizottság! Felocsúdva végre az első kábulatból, mely lelkeinket az alávaló, alattomos román rabló-betörés hírére megszállotta, nagy nehezen helyreállt lelki egyensúllyal üdvözlöm szívesen a bizottság megjelent tisztelt tagjait, azon reményben, hogy érthető megdöbbenésünk, igazolt fölháborodásunk, a mélységes hazafiúi haragunk dacára, honpolgári kötelességünket e bizottságban is férfias nyugalommal s nem csökkent kötelességtudással fogjuk teljesíteni. Nem e bizottság feladata a világháború eseményeit, bár a mi legsajátabb harcaink és küzdelmeink is legyenek azok, e helyütt tárgyalni. De meg nem állom, hogy mikor e vérlázító betörés, e hallatlan nemzetközi perfídia, ez elképzelhetetlen, érthetetlen becsapád sikerének lesújtó hatása után mi, mint a megye atyjai először vagyunk így együtt, a történtek felett megbotránkozásunknak, elkeseredésünknek, de elszántságunknak is kifejezést ne adjak. Nem azért, hogy a szájamból vett kócból tüzet okádjak az ellenségre, nem, hogy kézzel lábbal kritizáljak, mikor cselekedni kellene, avagy már is bűnbak-vadászatban leljem kedvemet, mikor az oláh medve még leterítetlen, nem azért, de, hogy e helyről felajánljam készségemet, s hiszem, tudom mindnyájunk készségét a haza védelmére. Ha kell, személyünk szerint is. „Életünket és vérünket a mi féltve féltet Erdélyünkért.” „Vitám et sangvinem” a mi koronás kisdedünkért, melyet az anya Magyarország annyi szeretettel tart már ezredéve erős karján. Hiszen tudom, hogy egy sincs közöttünk, aki, amint a haza, a király, a legfőbb hadúr szükségét látná, hogy minket is hadba szólítson, állásra és korra való tekintet nélkül ne sorakoznék a zászló alá, ne ragadna a kezébe a neki kiosztott fegyvert s a harcvonalban a neki kijelölt helyre ne menne, oda ne állana, ahol a rést testével, avagy hullájával neki kell kitöltenie. Addig azonban, míg a sor erre kerül, nekünk itt a helyünk. Itt is a hazát szolgáljuk, mikor e vármegye közigazgatásának intézésében mindenek dacára teljes nyugalommal és odaadással fáradunk. S mikor ez alkalommal az ide menekült szerencsétlen erdélyi testvéreinket a vármegye nevében szíves látásunkról biztosítom, a közigazgatási bizottság ülését ezennel megnyitom. 206
