L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet A román betörés Az alattomos, hitszegő románok is reánk törtek végre. Addig-addig hitegettek, altatgattak, míg ők az orosz segítségével szép csendesen fölkészültek, s titokban határainkra nagy haderőket vontak, s minket hiszékeny, becsületes szomszédaikat, szövetségeseiket támadásukkal csalárdan megleptek: gyöngén védett határainkon betörtek. Betörtek oly erővel, hogy mi egyelőre kénytelenek voltunk visszavonulni, egyes határszéli városokat, községeket kiüríteni, nékik átengedni. Egy ilyen hitvány törpe ellenséggel több vagy kevesebb, egymagában nem igen számítana ez az óriások harcában. De ideig-óráig mindenesetre okoz kellemetlenséget, kivált hogy annyira elbíztuk magunkat, annyira megbíztunk bennük. Megbíztunk főleg királyuk germán becsületességében. Ismét több tehát egy csalódással. Ezt is jó lesz a fülünk mögé Írni s tanulságot vonni belőle, hogy ne bízzunk mi senkibe, csak az Istenbe és saját erőnkbe és emberségünkbe. No de majd eljáratjuk mi még velük az oláh táncot. Amint ők járatják a medvékkel. Húzunk mi még karikát az orrukba. Erre legyenek elkészülve. Nehéz lesz még nekik a bocskor, mikor a szorosokon vissza szorítjuk. Csak hadd törüljék ki szemükből az álmot az oláh határon elszundikált katonáink. Addig azonban az alávaló orvtámadás következtében nekünk is jut feladat. A határszéli lakosság menekültjeit nekünk kell keblünkre fogadnunk, akik távol a harcterektől nyugodtan biztonságban élünk. - Hajlékot adni nekik, ahol meghúzhatják magukat, élelmet, hogy ne éhezzenek, addig se, míg újra haza nem térhetnek, míg a betörőket véres homlokkal vissza nem űzzük az ő rumuny hazájukba, rabló fészkeikbe. Avagy amíg bele nem haraptatjuk őket a fűbe, ami gyönyör Erdélyünk selymes füvébe, amit úgy megkívántak. Míg a pokolra nem űzzük, ahová kívánjuk, ahová valók. A menekültekről gondoskodni első sorban minden bizonnyal az állam feladata. S ez meg is fog történni, de a társadalom segítsége nélkül ez a segítség nagyon rideg és nagyon tökéletlen lenne. Hatóságaink már megkapták az utasítást a menekültek elhelyezése és ellátása iránti gondoskodásra. Összeíratják, hol mennyit lehet a törvényhatóság területén elhelyezni, s hogyan lehet élelmezni. Ami teljes vagyontalanság és munkaképtelenség esetében állami segítségből fog fedeztetni. Gondoskodás történik, hogy a munkabíró menekültek keresethez jussanak, nehogy csupán kegyelem kenyéren kelljen élniök. De a hatóság magára hagyatva ennek a nagy körültekintést, tapintatot, emberszeretetet, közvetlen érintkezést kívánó feladatnak meg nem tudna felelni. Felhívom tehát megyénk, törvényhatóságunk lelkes, hazafias, emberbaráti munkára mindenkor késznek bizonyult közönségét, hogy legyen e gondjában is a hatóság segítségére, álljon mindenben szolgálatára, s fogadja földúlt otthonaikból ide menekült erdélyi véreinket a mi szerencsésebb fekvésű biztos otthonainkban magyar vendégszeretettel, jó testvéri indulattal és gondoskodással. Hogy a magyar föld melegét, a magyar állam, a magyar nemzet oltalmát itt is érezzék. És belássák, hogy ahhoz hő maradni a legkétségbeesettebb helyzetekben is érdemes. S ha visszatérnek kis Magyarországra, hálával gondoljanak a nagymagyarországi testvéreikre, akik szorongattatásuk nehéz napjaiban annyi szeretettel ölelték őket, a földönfutókat kebleikre. Ebben a nagy hazafias munkában a nagy közönséget irányítani neki buzdítani, első sorban a helyi hadsegélyző bizottságok feladata legyen, mint minden hasonló mozgalom bevált szervezeté. 205
