L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Ezer székely gyerek tejet és ruhát kap Pozsony, szeptember 17. {Az Est kiküldött munkatársától) Délután félháromtól este féltizenegy óráig ültünk a pozsonyi fiókpályaudvar várótermében és felvonult előttünk minden erdélyi menekült, a ki Pozsonyig futott és ott várja be, a míg újra szabad lesz Erdély és visszamehet falujába, hajlékába. Nagyszombatból érkeztünk Pozsonyba. Nagyszombatban vagy 450 menekült van. A községi római katolikus iskola fiatal tanítója, Bot Ferenc lelke a menekültek ellátásának és gondozásának. Ez a fiatalember reggeltől estig lót-fut, mindenkit ismer, mindenkin szeretne segíteni, de csak szegény községi tanító és nincs módjában a szenvedőket és szegényeket leteríteni a bőség és az adakozás tündérpalástjával. Bizony, a nagyszombati menekültek szűkén vannak. Reggelire friss feketekávét kapnak, délre pedig levest és kenyeret. Vacsorára semmit. Sorra kérdeztük:- Mit ettek ma?- Feketekávét reggel és délben egy kevéske fuszulyka-levest.- Hát vacsorára?- Semmit. A főkapitányhoz fordultunk, hogy az emberek miért nem kapnak vacsorát?- Mindenki kap - felelte a főkapitány. Az ajtóhoz léptem, a mely előtt vagy száz ember álldogált.- A ki ezen a héten vacsorát kapott, jöjjön be. Senki sem mozdult. A főkapitányra néztünk. Ne így tessék a kérdést feltenni - mondotta. - Mi délben adunk vacsorát is és a fuszulyka-levest úgy kell beosztani, hogy abból vacsorára is maradjon. És karjukon csecsemőkkel felvonultak az anyák, ruhájuk rongyos, de maguk miatt alig panaszkodnak, csak a gyerekeknek kérnek tejet. Tej pedig alig akad. Otthagyjuk Nagyszombat szomorúságát és elindulunk Pozsonyba. Vagy kétszázötven nő és mintegy ezer gyerek vár itten. Majdnem mindegyik asszonynak három, négy gyermeke van, de nem ritka a hat, nyolcgyermekes anya sem. Az egyik székely menekült asszonynak kilenc menekült gyermekét kell ellátni, de folyton azt sírja, hogy a tizedik valahol lemaradt az úton:- Jaj, mi van az én egyetlenemmel! A magyarság, a székelység szinevirága tolakszik elénk, gyönyörű asszonyok, termetük sudár, mint hegyeik fenyője, még a rongyokban is festőiek és költői szépek, náluk ismeretlen az egyke, hét-nyolc gyermekük van, erősek, mint az erdő vadjai és ajkukon zengő, tiszta magyar beszéd.- Milyen ruha van magukon? - kérdezzük.- Ez a mi őseink ruhája, - felelik - de ha most elvész, nem lesz, ki viselje. Velünk van Pozsony város főkapitánya. Elmondja, hogy eddig csak a beszállásolás nehézségeivel kellett küzdeniük, az egészségtelen és rossz állatvásár barakjaiból egészségesebb helyre vitték az embereket, voltaképpen csak most lehet hozzálátni a végleges elrendezéshez.- De a gyerekek? Mi történik az ezer székely gyerekkel, a jövendővel: 152
