L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)

A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára

48 A permonyík Rudnán és a szomszédos községben, Rekenyeújfaluban az idősebbek többen is felidéz­ték annak a Rekenyeújfalu és Rudna szomszédságában fekvő Kőrösből származó ember­nek a történetét, aki részegen indult hazafelé Rekenyeújfaluból, s mivel eltévedt, csak reggelre került haza. Az illető nem ismerte el, hogy azért tévedt el, mert részeg volt, hanem azzal magyarázta, hogy a permonyíkok vezették őt tévútra: Vót egy kőműves Kőrösből, oszt igen szerete ini. No oszt amikor végeztek a munkával, elment a kocsmába, oszt teljesen leita magát, oszt elvitete magát haza szekervel. No oszt valamin öszevesztek, mer oszt a kolléga othata őt, hát oszt gyalog ment haza. No oszt igen sokára ért haza, azt monta, hogy a permonyik vite őt ide oda, azér nem tudót hazatanálni. De milyen permonyik? Hát a pájinka! No oszt ezt sokáig emlegeték, ez még akor vót, ami­kor mink is gyerekek vótunk, de későb is igen sokat emlegeték, ha valaki ment át a dom­bon, monták, hogy ne meny ara, mer elvisz a permonyik, mind Parditka Józsit. Ez még a háború után vót. (Pásztor Martinné, szül. Simon Erzsébet 1930-ban Kőrösben; saját gyűjtés, 2002) A 20. század első felében a permonyik alakja még elevenebben élt a köztudatban, a Manga János, valamint Barabás Jenő és Boross Marietta által lejegyzett történetek is erről tanúskodnak, valamint egy 2000-ben, egy fiatalabb adatközlőtől gyűjtött narratíva is ezt támasztja alá. Ebben az 1940-es évek második feléből származó történetben egy alacsony növésű, bottal bicegő rokkant gyerektől ijedt meg a bányamester a bányabejá­ratban, mivel távolról azt hitte, hogy permonyikkal van dolga: Elemér vót ecer permonyík. Amikor még suhancok vótak, apu is járt velek kecskét legeltet­ni, oszt petróleumból csinálták olyan lámpát, oszt bementek a bányába. Oszt épen gyöt ki a bányamester, oszt láta, hogy valami ot szembe világít. Mer a töbiek elbújtak, csak Elemér marat ot, ő meg rátámaszkodot a botyára, a lámpáska a kezébe vót, meg olyan bojtos sapka is vót rajta, úgyhogy a bányamester megijet. Oszt nem mert gyöni, mer azt hite, hogy permonyíkot lát. No oszt, gondolta, hogy úgyis ki kel gyöni, mer hát visza hova menyen, hát elindult. Oszt amikor közeleb ért, akor láta, hogy Elemér az. No, oszt akor károm ködöt mér­gébe, hogy a kutyaszentségit, te vagy az Elemér, a szívbajt hozod rám! (Pardon Miklós; saját gyűjtés, 2000) A közölt történetekben szereplő valamennyi permonyík kistermetű: óriás bányaszellem vagy állat képébe bújt bányaszellemekkel kapcsolatos történetek nem fordulnak elő. Egyikben sincs szó arról, hogy elárasztották volna a bányát vízzel, vagy pedig tüzet okoz­tak volna. A tulajdonságait illetően a bányákban előforduló permonyíkok inkább pozitív, jóságos alakként vannak jelen. Csupán Barabás Jenő 1955-ös gyűjtésében szerepel egy olyan történet, amelyben a bányaszellem rosszindulatú: A törpék nem engedik, hogy a bányászok feltörjék a bejáratot, mert ez az ő birodalmuk. Kis lapátjaikkal, talicskákkal dolgoznak, ha közbeavatkoznak az emberek, beomlás lesz. (Barabás 1995) Azok a permonyíkok is jót tesznek a bányászokkal, akik az úton vezetik vagy kísérik őket lámpásaikkal, kivéve az azokban a történetekben szereplő láthatatlan permonyíkokat, akik jelenlétét csupán világító lámpásaik jelzik; ezek szándékosan máshová vezetik az

Next

/
Thumbnails
Contents