L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyík 49 embereket, mint ahová elindultak. Ezek a történetek a lidércfényekkel kapcsolatos hiedelemmondákkal mutatnak hasonlóságot. A 2002-ben egy Csetnekről Rudnára betelepült szlovák nemzetiségű szülőktől származó idősebb adatközlőtől gyűjtött történt motívumai szinte teljesen megegyeznek a Hófehérke és a hét törpe című meséével. A különbség csupán annyi, hogy míg a mesében hét törpe szerepel, az adatközlő által elmondott történetben 12 perpónyík. Megjegyzendő, hogy a Dobšinský által gyűjtött anyagban szintén mindig tizenketten jelentek meg (Dobšinský 1880). A mesében királylány szerepel, ebben a történetben „szegény jánkáról”, s a lány meggyilkolására tett kísérletek is más sorrendben és más módon követik egymást, és nem a mostoha próbálja meggyilkolni a lányt, hanem egy boszorkányt küld maga helyett: Valamikor vót egy nagyon szegény jánka. A mostohája üldözte őt mindig. Hát elment othonrót egy erdőbe, oszt ot megtanálták őtet a perpónyikok, ahogy mentek a bányából haza. Ezek a perpónyikok tizenketen vótak olyan kis emberkék vótak, lámpásokai jártak a bányába mindig dolgozni. Mer olyan kis házba laktak az erdőbe. Oszt a jánka ahogy bolyongót, megtanálta ezt a házat, oszt bement. A perpónyikok maguknak mindegyik elkészítete az enivalót, ahogy mentek a bányába. Oszt amikor hazagyötek, azt mongyák, hogy ki evet az én tányéromból, ki ivót az én poharamból, ki fogta meg az én kanalamat? Oszt akor a jánka megszólalt, hogy én. Örültek a perpónyikok, mer mosot rájok, meg minden. Amikor elmentek munkába, oszt hazagyötek, mindég vót enivaló. De a mostohája azon vót, hogy elpusztícsa őt, mer valahonad megtuta, hogy ot él az erdőbe a perpónyikoknál. Oszt elkűte a boszorkányt az erdőbe, hogy mérgeze meg őtet. Oszt adót a boszorkány mérgezet almát a jánkának, de az alma kiugrót a torkából, amikor a perpónyikok hazamentek, oszt feléleszteték. Utána meg mérgezet fésűt küldüt a mostoha a boszorkával, azal fésülte meg a jánkát, oszt elájult, de a perpónyikok megint segítetek rajta, magához tért. Oszt harmacor meg övét vit a boszorka, azal szorítota el őtet, úgyhogy oszt akor már meghalt rendesen, nem tért magához, hiába csinálták a perpónyikok akármit vele, nem tutak rajta segíteni. A királylegény igen szerelmes vót ebe a jánkába, oszt amikor ment az erdőbe, megtanálta őt a koporsóba. Mer a perpónyikok üvegkoposót csinálták neki, hogy mindég láthasák, mindég ot vót valamelyik közülük a koporsója melet, ot vigyáztak rá, mer igen sajnálták, oszt nem akarták eltemetni a fődbe, hogy mindig láthasák. Úgyhogy a királyfi ezt megtuta, oszt elment az erdőbe lovon, oszt megtanálta. Oszt elvite magával szekeren, hogy majd bebalzsamoza magának, oszt mindég fog bene gyönyörködni. De oszt a szeker ahogy rázta a koporsót, a jánka felébret, oszt megeskütek. De hogy a mostoha még akor is üldözte egy ideig, de oszt utána már nyugotan éltek. (Kotrčka Margit; saját gyűjtés, 2002) Gyűjtőmunkám idején a helyi vasércbánya már nem működött, 1979-ben zárták be, s az 1989-es rendszerváltás óta hasonló sorsra jutott a környékbeli lakosság nagy részének munkát adó rozsnyói vasércbánya is, itt többen dolgoztak Rudnáról is. A helybeliek tehát már évek óta nem jártak a bánya mélyén, s az egykor kenyerüket ott keresők száma a természetes elhalálozás következtében jelentősen lecsökkent. így tehát egyre kevesebb az olyan adatközlő, aki esetleg saját maga által „tapasztalt”, a permonyíkka\ kapcsolatos történetet mondhatna el. Megjegyzem azonban, hogy az idős egykori bányász adatközlőim sem hisznek már a bányaszellem létezésében, s nagyon kevés információval szolgálnak e lényeket illetően. A középkorosztály ha hallott is róluk, csupán annyit tud mondani, hogy a permonyíkokkai ijesztgették őket szüleik és az idősebbek gyerekkorukban, ha
