L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyfk 47 Az alábbi történet szerint a permonyíkok vezetni szokták az embereket a bányán kívül is lámpásaikkal, azonban nem mindig jó szándékkal. Egy ilyen tévútra vezetett személy esetét mesélte el Manga Jánosnak egy ötvenéves bányász: Franciska Mária Thán báróéknál szolgált és lakodalomba készült haza s közbe egy világoság jutót elibe, kis pislancsal, amit nevezünk mink permonyikoknak és ő iparkodot utána mindenüt, hogy ő haza tugyon jöni azai a világoságai és ő ment mindég a világoság után, de közel volt hozája és ő anyira elvezte az a világoság ötét, hogy hát elkerült regei hajnalig, amit ő mindig álandóan rendes egyenes úton jöt, ment, mintha hogy ő csak haza ért volna. De közbe regei, kivilágositásnál ő mit vet észre, mikor ő előle eltűnt a világoság, anyit, hogy ő a szomszéd köségbe, kos ég határába, ot találta fel magát. (Kerekes József, EA-6530) Ehhez hasonló történetet mondott el a közeli Jólészről származó Rudnára férjezett bányászfeleség Barabás Jenőnek 1955-ben: Permonyíkok járnak, így adventben este, olyan kis emberkék, lámpácskával járnak, 5-6 éve is láttunk ilyeneket. Egy ember mesélte, hogy a permonyíkok őtet meghurcolták, reggel hatkor került haza, addig csak járni kellett neki mindig sárga vízbe. A bátyám a gyárba járt régebben. Egyszer késő éjszaka jött haza s kiabál a bátyám messziről (én jólészi születésű vagyok) hogy a Csermosnyába vagyok. A patak mellett volt egy gödör, amit mosáshoz ástak. Ott látott egy libát, de az eltűnt. A bátyám mondta hogy neki csak menni kellett, mindig a víz után. A permonyík vezette. Ha a kakasok megszólalnak, akkor már nincs hatalmuk. Ezek olyan kísértetek, de csak ilyenkor, decemberben járnak. (Géczi Györgyné, EA-6195) Krasznahorkaváraljai származású adatközlőm szintén 2000-ben elmondott másik története szerint a permonyíkok az ő szülőfaluja határában is megjelentek, kísérgették este az embereket. Bár az adatközlő a permonyíkoktól beszél, ebben az esetben nem bányaszellemről lehet szó, valószínűsíthető, hogy a üdére és a permonyík alakját összemosták: A Nyírjestől jártak gyalog Hoszúrétre, ot van az a kis erdő. Az a kis erdő rengeteg titkot rejt, ot rengeteg embert megöltek. Mer ezek olyan vándorok vótak, valami gombokat árult ecer valami szegény ember, megölték a pénzéért ot. A hoszúrétiek meg ot irtóztak meni, mindenki félt. Nekünk vót ot rétünk, de én magamban mindég féltem odameni takarni, még napaI is, mer ot mindig mutatkozot valami. A nép, a hoszúréti így beszélte. És ezek a permonyíkok már előveték őket, ahogy mentek a Nyírjesen, már még az erdőbe se értek, már ment utánok ez a lámpa, és ezt az én mamám emlegete, mer ügye ő is hoszúréti vót. Emiegete, hogy ecer Rozsnyón marat későig, úgyhogy besetétedet ahogy ment haza. Hát hogy hozá is hozá csatlakozót a permonyík a nyírjesi háztól már ment melete, oszt igen meg vót ijedve, de nem tuta, mit csinajon, viszafordujon, vagy mit, mer hát a gyerekek meg othon várták már őtet, mi lesz othon gyerekeket, mer hát ők is hatan vótak. Hát csak nem fog engem megölni? Mást is elkísért oszt nem bántot, majd elhagy engem is a keresztnél. És hogy elhagyta a keresztnél. Mikor a kereszthez értek már, akor elhagyta. Nem mesze vót a Nyírjesnél, olyan kis partocska vót, ot ált a kereszt, de most már nincs ot, mer a jéerdé ledőtöte. Azelőt minden útnál vót kereszt, a faluból kivezető utak melet vót. (Burdiga Józsefné szül. Manko Márta; saját gyűjtés, 2000)
