L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyfk 37 A Grimm fivérek saját gyűjtésükből összeállított, első kiadásban 1816-1818-ban megjelent Német mondákban néhány, bányamanóval kapcsolatos történetet is találunk. A Manócskák címűben szinte minden, a permonyíkkal, bányamanókkal kapcsolatos motívum szerepel. A manócskák vagy helyi emberkék többnyire olyanok, mint a törpék, mindössze háromnegyed rőt nagyok. Hosszú szakáiiú öregember alakját viselik, bányásznak vannak öltözve, ingjükön fehér csuklya, hátul bőr, s lámpás, csákány és kalapács van náluk. A munkásokat nem bántják, mert bár olyakor kis kövekkel dobálóznak, kárt csak ritkán okoznak, ha csak nem dühítik s bosszantják fel őket csúfolkodással és szitkokkal. Jobbára olyan telérekben mutatkoznak, amelyek ércet adnak, vagy érccel kecsegtetnek. Emiatt a bányászok nem ijednek meg tőlük, hanem jó jelnek tartják, ha megjelennek, és annál vidámabbak és szorgosabbak. Őgyelegnek a bányákban és aknákban, s úgy fest, mintha csudamód munkálkodnának, valójában azonban nem csinálnak semmit. Egyszer úgy tetszik, mintha végigfejtenének egy telért vagy eret, másszor, mintha vödörbe töltenék, amit kifejtettek, másszor, mintha vödörbe töltenék, amit kifejtettek, másszor meg, mintha a csőrlővel dolgoznának és fel akarnának húzni valamit, de ezzel csak ugratják a bányászokat és összezavarják őket. Olykor hívogatnak, s ha odamész, nincs ott senki. Csehországban a Csuha-hegyen sokszor látták őket, amint seregestül vonultak ki-be a tárnákon. Ha nem volt bányászlegény odalenn, de különösen, ha nagy csapás vagy kár készülődött (a bányásznak háromszor kopogják ki a halált), hallani lehetett, hogy a manók lapátolnak, ásnak, kalapálnak, döngölnek és még másféle bányamunkákat mímelnek. Olykor, bizonyos mód szerint, ahogy a kovácsok teszik az üllőn, forgatták a vasat és kalapáccsal kovácsolták. Ugyanebben a bányában lehetett hallani azt is, hogy négyszer kopogtak, kalapáltak és éleztek, mintha három vagy négy kovács verne valamit: ezért hívják őket Csehországban úgy is, hogy házi kovácskák. Idriában a bányászok nap mint nap kitesznek nekik egy lábaska ételt egy különleges helyre. Évente pedig egy bizonyos időben piros kabátkát vesznek, hosszra egy legénykének valót, és a manóknak ajándékozzák. Ha elmulasztják, az apróságok megorrolnak, és megvonják jóindulatukat. (Grimm 2009, 43-44) Figyelmet érdemel a bányászászokat gyógyító törpéről szóló monda is: XVII. (20.) A jó törpe A Bode-hegy lábánál, egy hársfával szemközt élt a monda szerint egy jó törpe, aki a sérült bányászoknak nyalábszámra adta a gyógyhatású virágokat és füveket, ha a szerencsétlenül járt ember bizalommal fordult hozzá segítségért. Ennek azonban tizenkét órával korábban kellett történnie, hogy a törpe, akit sem látni, sem hallani nem lehetett, éjszaka kellőképpen összekészíthesse orvosságait. (Grimm 2009, 507) A Manfred Blechschmidt által szerkesztett, európai bányászmondákat bemutató, 1974- ben Lipcsében megjelent kötetben több európai országból származó hiedelemtörténet mellett számos csehországi, valamint két szlovákiai, pontosabban felvidéki vonatkozású történet is szerepel, az egyik Selmecbányáról, a másik pedig Körmöcbányáról származik. A kötetben egyetlen Magyarországról, Sopronból származó bányászmonda is olvasható, ez azonban nem a bányaszellemmel kapcsolatos, a Selmecbányái és körmöcbányai azonban igen. Ezeket a történeteket a szerkesztő egy 1934-ben Prágában megjelent német nyelvű mondakötetből válogatta.
