L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
32 A permonyík tan Körmöcbányán. Az ottani magyar egyesületben előadást is tartott a bányászhagyományok gyűjtésének fontosságáról, noha a bányamanókat konkrétan nem említi (Versényi 1880). A Fővárosi Lapok 1885/176-as számában megjelent írásában a bányaszellemet bányarémnek nevezi. Német eredetűnek, alakját a törpével ekvivalensnek tartja: hosszú fehér szakálla van, és piros nadrágot, valamint zöld sapkát visel. Általában segít, azonban gyakran büntet is. Az említett lapban Versényi által közölt egyik hiedelemtörténetben a gölnici bányászoknak a bányaszellem mutatta meg, hol találhatnak aranyra. A szepességi Ferdinánd bányában kopogással jelezte a bányászoknak, hol találhatják meg az érclelőhelyet.3 Ujváry Zoltán, aki Versényi folklorisztikai munkásságát feltárta és elemezte, kiemeli Versényi azon érdemét, hogy a bányászhiedelmek neki köszönhetően kerültek be a folklórműfajok közé. Versényi gyűjtésében két olyan történetet találunk, amelyek konkrét bányaszerencsétlenséghez kapcsolódnak. Körmöcbányán 160 bányász veszítette életét a Csengőaknában, pedig a bányaszellem figyelmeztetett a veszélyre, ők azonban nem hallgattak rá. Ujváry felhívja a figyelmet, hogy az egyik történet kapcsolódik a 300 özvegyasszony tánca néven ismert mondához, amelyben a szerencsétlenül járt bányászok mit sem sejtő feleségét táncra hívja a bányatulajdonos (Ujváry 2002, 24).4 Eddig ismeretlen, ugyancsak Selmecbánya vidékéről származó mondákra bukkantam a Vörös Ferencz szerkesztésében és kiadásában 1919-ben megjelent Selmeczbánya. Adalékok a selmeczbányi diákélet történetéhez című kiadványban: A bányarém. A bányamunkás szentül hiszi, hogy ha a járó padlót valaki megkopogtatja és pedig különösen éjjel, megjelenik neki a bányarém. Nagy elhatározás kell azonban a padló megkopogtatásához, mert ez veszélyt is hozhat a bányászra. Ha a kopogtató jó és igaz ember, akkor a bányarém nagy szerencsét hoz neki: megmutatja a gazdag érczeret, de ha rossz ember a kopogtató, akkor reá dönti a bányarém a bányát. (Vörös 1901, 31) Az igazságos csillés és a jó manók. Egyszer egy fiatal csillés, akit a bányamanók nagyon szerettek, mert igazságos volt, éjjeli munkaszakban a bányában elaludt. Észrevették ezt a bányamanók, akik az ő rendes útjukat tették meg a bányában, hamar gyűlést tartottak s csendes hangon, hogy kedveltjük álmát ne zavarják, megbeszélték tervüket, s rögtön munkához is láttak: kis talicskájukban az egész készletet, amit a csillésnek kellett volna elhordania, elhordták s így elvégezték fiatal barátjuk nehéz munkáját. Nehéz munka volt ez, ott is hagytak az érczből egy részt, mert a csillés egyik lába a járó padlón feküdt s ezért az egyik manónak mindig el kellett a csillés lábát a padlóról emelni, hogy a többi manó a talicskákkal elmehessen. Mikor a jó ember fölébredt, nagyon csodálkozott a változáson és sejtve azt, hogy a jó manók dolgoztak helyette, térdre borult és imára kulcsolt kezekkel hálát rebegett Istennek, amiért a jó szellemeket küldte hozzája s megfogadta, hogy ezentúl is igaz ember marad, a jóság útjáról el nem tér. (Vörös 1919, 31-32) Az Ethnographia 1924. évi számaiban Relkovió Néda Néphagyománygyűjtés címmel veszprémi és börzsönyi adatokat közöl, ezek szerint a veszprémi bányaszellem magas 3 Idézi: Ujváry 2002, 23-24. 4 A háromszáz özvegyasszony tánca mondatípus történeti, irodalomtörténeti és folklorisztikai vonatkozásáról lásd Hála József és Landgraf Ildikó átfogó tanulmányát (Hála-Landgraf 2001)
