L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyfk 29 gó és tiszta fényű, s ha ez az emberke a bányába való belépéssel megelőzi a bányászokat, az a kincs és az érc jó reményét jelenti. (Bányai-Tóth-Zsámboki 1982, 248) Kircher befejezésül még megemlíti: „Sok hasonló történetet küldött át nekem Schaffer András atya, aki amennyire kiváló ismeretekkel rendelkezik a magyar bányákkal kapcsolatban, annyira szorgalmasan kutatott a mondott szellemek dolgában is. De mivel jelentése az elmondottakkal mindenben megegyezik, úgy gondoltam, nem bocsátkozom ismétlésekbe." (idézi: Bányai-Tóth-Zsámboki 1982, 248) Viszonylag korai felvidéki adatnak tekinthető az 1714-ből, egy jezsuita szerző, Csiba István Dissertatio historico - physica de montibus Hungáriáé című művében olvasható történet. A bányamanókról szóló részben felhasználja Kircher fentebb idézett munkáját is: Közönségesen hiszik az emberek, hogy ezek mellett a jelek mellett néha a bányamanók - ahogyan a németek nevezik: Bergmanlein, vagy Bergmandl - is jelzik a bányászoknak a gazdagabb arany-, ezüst- vagy rézérceket, hitelre méltó tanúbizonyságok alapján rögtön be fogom bizonyítani, hogy ezek a bányamanók néha megjelennek, vagy ami még gyakrabban megtörténik, jelenlétükkel láthatatlanul is elárulják egy bizonyos hangzás révén, amely a „mi-fá" zenei hangjegyekből áll. Ez a hangzás annak a - hogy úgy mondjam - felharangnak a hangja, amellyel a munkásokat szokták éjszakának idején vagy napközben föld alatti munkahelyeikre szólítani. Maga a harang pedig, vagyis inkább a bányászok fatáblája egy jól kiszárított bükkfadeszkából áll, amely két kötélen függ két gerenda között - e gerendákat egy harmadik köti össze keresztben -, ha ezt a deszkát egy erre a célra alkalmazott, ugyanolyan bükkfából készült kalapáccsal háromszor megütik, akkor igen tiszta hangot ad, amelyet az összes lakott helyen meghallanak, bármilyen messze is legyenek is azok. Amikor a megszokott időn kívül hallják a hangot, a bányászok elhitetik magukkal, hogy gazdag telérek rejtőznek azon a részen, amerre a bányamanó által keltett hang irányul. Közönségesen hiszik ugyanis - s talán tapasztalatból is tudják -, ez az emberke nem található máshol, csak a gazdagabb telér közelében. Ha azonban úgy tűnik, hogy a mondott hang a bányák aknájából vagy tárnáiból jön ki, akkor a bányászok valamiféle szerencsétlenségtől rettegnek, ami gyakran be is következik: vagy beomlik a hegy egyik része és agyonnyomja a munkásokat, vagy lezuhannak a magasból és úgy halnak meg, vagy pedig kezüket és lábukat törik. Kivétel nélkül valamennyi bányász így gondolkodik. Azt is mondják továbbá, hogy mindezt elődeiktől és őseiktől tudják, s hogy az egyik nemzedék a másiknak meséli el azt, ami valamikor régen történt. - A bányamanó úgy néz ki, mint egy hatesztendős gyermek, fehér színű bányászruhába öltözve, amelyhez fekete bőrből készült, úgynevezett farbőr is tartozik: egyik kezében botot, a másikban bányászlámpát tart, a szakálla hoszszú és ősz, a fejét fehér színű kámzsa borítja. (...) Minden vitán felül áll, hogy ez a bányamanó, szellem: csak arról lehet vitatkozni, hogy vajon jóindulatú, vagy gonosz szellem-e? Az értelem arról győz meg bennünket, hogy gonosz szellem: hiszen néha megrémíti a munkásokat, mint ahogy az elmondottakon kívül is tette harminc esztendővel ezelőtt Selmecbányán, a Windschachtnak nevezett bányában. Meglátott ugyanis egy bányászembert, aki arra a helyre ment, ahol az érceket szokta fejteni, és egy másik helyre akarta vezetni, amikor pedig a bányász ellenkezett, a bányamanó kioltotta a lámpáját, ő maga pedig eltűnt. A sötétben maradt bányász visszafordult, de alig ért ki a bányából a napfényre, rögvest megrontotta a hagymáz, és három nap múlva meg is halt. A jó szellem pedig egyáltalán nem szokta megrémíteni az embereket, és ilyesfajta károkat sem szokott okozni nekik. - Végül a bányamanó azt is akarja, hogy ajándékokat és ételeket ajánljanak fel neki, ahogy azt egy bizonyos, a mi rendünkből való atyának - akitől én mindazt hallottam - mesélték némely bányászok az Úrvölgyében (így nevezik a Besztercebánya melletti rézbányákat).
