L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)

A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára

28

A permonyík

Teljesen bizonyos, hogy észlelnek szellemeket vagy rémeket a bányákban, és nem csupán úgy, hogy azok különféle tevékenységet folytatnak - amelyeknek azonban semmi nyomát nem lehet felismerni -, hanem úgy is, hogy bántalmazzák a bányászokat, köveket hajigáinak reájuk, többeket pedig olyan keményen meggyötörnek, hogy munkájukat is alig tudják elvégezni. így például éppen nem sokkal ezelőtt történt ilyen dolog egy bizonyos - azóta már meghalt - selmeci bányásszal (...) aki bizonyította, hogy látott ilyesféle szellemeket, amikor egyedül volt a bányában - jóllehet gyakrabban csak hallják és nem látják azokat. Amikor valami hasonló történik, többnyire jó vagy rossz dolog következik be, a bányászok abban is babonásan hisznek, hogy ha valaki ilyen szellemet látott és látomásairól azonnal beszél, akkor az rövidesen meg fog halni, erre több példát is tudtak mondani. Egyebek között Selmecen is történt valami ilyesféle dolog: már húsz esztendeje múlt annak, hogy egy bizonyos Krausz Simon nevű bányász, aki hasonlókat mesélt társainak, hirtelen halállal meghalt.

(Bányai-Tóth-Zsámboki 1982, 246-247)

A fentieket több selmeci bányász is - „esküjüket és lelkiismeretüket adván" - megerősítette, számos új példát hozván. Az általuk elmondott történetek közül kettőt teljes terjedelmében közlök, mivel témánk szempontjából fontosnak vélem:

Az első, egy Liehy Márton nevű bányász elmondja, hogy tizenhat esztendővel ezelőtt, vasárnapi napon, éjszakának idején egy bizonyos Oberpierstollen nevű bányában, amikor hátra nézett, egy hat vagy nyolc éves gyermek nagyságú emberkét pillantott meg, aki bőrruhába volt öltözve, széles sipkája, nagy és villogó szemei voltak: ettől a látványtól - mivel egyedül volt - nem kevésbé megrémült, s ezért megragadván botját, az emberkéhez vágta, mire az eltűnt és soha többé nem volt látható.

(...)

A második, Wetzstein Pál bányamunkás az Oberpierstollen bányában elmondja, hogy huszonöt évvel ezelőtt egy bizonyos Mohrer Erbstollen nevű bányában egy szombati napon meghallotta, hogy valaki erősen dolgozik, azt hívén, hogy társai azok, odamegy, de senkit nem talált, mire úgy gondolja, hogy társai elrejtőztek előle és meg akarják őt tréfálni, ezért a fényen túl is keresvén őket, valaki rákiáltott ezekkel a szavakkal: Ba Ba -, ettől erősen megrémülve rájön, hogy nincs rendben a dolog, azonnal felmegy a bányából és a fogadóba indulva megtalálja társait, mesélni kezdik nekik, mi történt vele, ám azok rögtön ráparancsoltak, hogy hallgasson. Majd ezután azonnal ágynak esett és három héten keresztül betegen feküdt arcán egy fajta kiütés tört ki és nem szabadult meg attól, csak miután eltelt a mondott három hét, s erejét is csak azután nyerte vissza, hogy az elmúlt.

(Bányai-Tóth-Zsámboki 1982, 247)

A harmadik történetben szereplő bányász ugyanígy járt, ő azonban nem három, hanem csak két hétig volt beteg. (Bányai-Tóth-Zsámboki 1982, 247-248) A Schultz György bányafelügyelő jelentésében leírtak szerint a bányamanó olyan kicsi, mintegy hároméves gyerek, s amennyiben korábban lép be lámpásával a bányába, mint a bányászok, akkor biztos, hogy értékes ércre vagy kincsre lelhetnek:

Hosszú idővel ezelőtt láttak egy manót, vagyis bányabeli emberkét, és azt nem minden ok nélkül nevezték emberkének, ugyanis rendkívül kicsike volt, amint a lábnyomaiból is kiderült: amikor tudniillik a sáros és agyagos földön áthalad, két vagy három éves gyermek nyomához hasonló lábnyomokat hagy maga után. A lámpa, amelyet a kezében hordoz, csillo-