L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
"Kopjafa" versus hagyományos fejfa? Hajdúböszörményi példa
192 Kopjafa” versus hagyományos fejfa? 5. A hant felületéből kiemelkedő virágtartó alkalmatosságokat elhelyezni. (Szekeres 1998, 31-32) A fentiekből kitűnik, hogy valóban szigorú szabályokhoz kötik a védett temetőrészben történő temetkezést. A rendelkezés egyes pontjai szerint haladva, most vegyük sorra, hogyan néz ki mindez a gyakorlatban. 1. Tilos „a fejfák alapvető formáitól eltérni” - olvasható a szabályzatban. Ennek ellenére - amint már a fentiekben szó volt róla - a védett temetőrészbe látogató szeme elé nagyon tarka kép tárul. Nem csupán az előírt fejfákat találhatjuk itt, hanem a magyarlakta vidékeken előforduló emlékműként, emlékoszlopként állított folklorizmus-kopjafákat, kereszteket (sokszor a kettő kombinációját), ezek méretei is nagyon különböznek egymástól, mint ahogyan a csónakos fejfák mérete és formája is, nagyon sok stilizált csónakos fejfát láthatunk ezek között. 2. „A fejfákra bármilyen anyagú és formájú esővetőt felszerelni" nem megengedett. Ezt a pontot sem tartják meg: néhány fejfa tetején láthatunk bádog- vagy rézlapot. Meg kell azonban jegyezni, hogy már a temetőrész védetté nyilvánítása és a vonatkozó rendeletek meghozatala előtti évtizedekben a fényképes fejfára elvétve erősítettek bádogból készült esővetőt, s néhány fejfa tetején is volt. Az esővetőt tehát akár hagyományos jelenségnek is tekinthetnénk. 3. Nem megengedett „fejfákra képet elhelyezni”. Ezt a tiltást ugyancsak folyamatosan megszegik, hiszen aránylag sok fejfán és kopjafán láthatunk fényképet. A fentiekben már említettem, hogy a védett rész északi részében, ahová már egy ideje nem temetkeznek, áll néhány olyan régebbi fejfa, amelyeken eredetileg fényképek is voltak. A fába kisebb mélyedést vágtak a fénykép számára, ezt egy üveglappal lefedték, majd kisebb fakerettel erősítették fel a fejfára. Fölé általában esővető bádoglap került. A Szekeres Gyula által összeállított, temetőről szóló ismertetésben a fényképes fejfákról nem esik szó, annak ellenére, hogy azok néhány darabja még ma is nagyon jól látható. Az említett fejfák a 20. század első feléből származnak, s az egyiken 2004-ben még kivehető volt az esküvői képen a házaspár alakja. A fejfa szövegét még el lehetett olvasni, így kiderült hogy 1933- ban egy fiatal férj, ifj. Tóth Mátyás állította korán elhunyt, mindössze 22 éves feleségének.3 A hajdúböszörményi csónakos fejfákon is feltűntek tehát a 20. század elején a halottat ábrázoló fényképek, ugyanúgy, mint a tartósabb anyagból (kő, márvány, gránit stb.) készült síremlékeken is.4 Néhány, a közelmúltban állított olyan fejfát is találtam, amelyre a fentebb említett módszerrel helyezték el a fényképet. Az 1991-ben elhunyt Bak Sándor fejfáján a kép fölé nem került esővető bádoglemez. Tehát a fejfaállítást szabályozó rendelet életbe lépése után is állítottak több fejfát, amelyre felkerült az elhunyt, illet-3 A fényképes fejfán a következő felirat olvasható: „ABFRA/Itt nyug-/szik ifj. Tóth/Mátyásné/ Tolnay Ró/za Élt 22év/ett. Meghalt/1933 April/22én Béke/nyugvó/poraira" 4 A temetői fényképek elterjedésével a szlovákiai magyar nyelvterületen egy külön tanulmányban foglalkoztam (L. Juhász 2004), amelynek aktualizált változata ebben a kötetben is olvasható.
