L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A fénykép szerepe a lokális emlékezetben. Keszegfalvi példa
A fénykép szerepe a lokális emlékezetben 175 római katolikus vallású helyi leánynak állít, emléket. A két lány - ahogyan az egyik adatközlő is fogalmazott - „boli kamarátky na život a smrí”.4 Bedecs Magda a magyar, Horňáková Marienka pedig a szlovák tanítási nyelvű kilencéves alapiskolát végezte el. Ezután a helyi egységes földműves-szövetkezetben dolgoztak, s itt kötöttek egy életre szóló barátságot. Magyar nyelven beszéltek egymással, mivel Marienka nagyon hamar elsajátította a helyiek nyelvét. Mindenhová együtt jártak, elválaszthatatlanok voltak egymástól. Az adatközlők és rokonok által elmondottak alapján a két lány sorsán keresztül az 1965-ös nagy csallóközi árvízhez kapcsolódó tragédia történetét ismerhetjük meg, tehát a lakóhelyük szempontjából egy nagy katasztrófát jelentető eseményhez kötődik, amikor a víz elöntötte az egész falut, s a lakosságot ki kellett telepíteni. Ezen túlmenően betekintést kaphatunk a falu árvíz utáni újjáépítésébe, interetnikus kapcsolataiba, valamint figyelemre méltó adalékokhoz jutunk a helyi temetkezési szokásokat illetően is. A falu története, a magyar-szlovák lakosságcsere és a szlovák-magyar együttélés a kezdetekben Keszegfalván a községi krónika tükrében5 A település rövid története Keszegfalva egy csallóközi település, amely a járási székhelyétől, Komáromtól 10 kilométerre északnyugatra a Vág-Duna mellett fekszik.6 Első írásos említése 1482-ből származik. A törökdúlás következtében az addig aránylag népes település elpusztult, 1669- ben csupán pusztaként említik. 1787-ben már 381 lakosa volt 32 lakóházzal. A lakosság száma aszerint is ingadozott, hogy közigazgatásilag hozzá tartoztak-e a környező kis települések, puszták tanyák, vagy másik település részévé váltak-e (VSOS 1977, 14-15). A trianoni döntés értelmében 1920-tól az I. Csehszlovák Köztársasághoz került, majd 1938-ban visszacsatolták Magyarországhoz, 1945-től ismét Csehszlovákia része lett. A falu a történelem folyamán gyakran szenvedett az árvizektől, a gyakori áradások miatt egyre nyugatabbra húzódott, így a jelenlegi falu már nem az eredeti helyén található (Szabó-Torna 1997, 1-3). A község krónikájában is megjegyzik: „Keszegfalva község ma már nem ott fekszik, ahol azelőtt, mert a Vágduna folyton alámosta a falu területének partjait, házainak nagy részét romba döntötte.’’7 A határ egy része ma is eléggé mocsaras, azonban a felépült gátrendszer ma már biztonságot nyújt a településnek az árvizek4 Magyarul: „Barátnők voltak életre-halálra” (katolikus nő, 78 éves, szlovák nemzetiségű). 5 A községi krónikák vezetése Csehszlovákiában államilag előírt feladat volt a községek részére. A helyiek által vezetett krónikába bekerültek a településre vonatkozó legfontosabb események, különös tekintettel az iskolaügy, pártszervezetek, a községben működő minden tömegszervezet, időjárási viszonyok, valamint a helyi egységes földműves-szövetkezet, állami gazdaság stb. évi tevékenységével kapcsolatos legfontosabb információk, a demográfiai változásokra és más egyébre vonatkozó statisztikai adatok stb. A községi krónika vezetése ma is kötelező. Keszegfalván már a második kötetet írják, kezdettől fogva a mai napig magyar nyelven vezetik. 6 A Duna Pozsonytól keletre kétfelé ágazik: az Öreg- és a Kis-Dunára, utóbbi Gúta községnél egyesül a Vággal, s innen már Vág-Duna néven folyik tovább Keszegfalva mellett is elhaladva, majd Komáromnál csatlakozik a Duna főágához. A Duna mellékága és főága közt elterülő szigetet nevezik Csallóköznek. 7 Községi krónika I. kötet, 15.
