Nagy Endre: Tardoskedd és Udvard földrajzi nevei - Notitia Historico-Ethnologica 2. (Dunaszerdahely, 2000)

Újvári Zoltán: Földrajzi nevek és történelem

Újvári Nagy Zoltán

Az ősember névadó tevékenységéről természetesen nem rendelkezünk forrásokkal, s így megbízható ismeretekkel sem, azonban a későbbi korok ez irányú tevékenysége bizonyosan sok tekintetben visszavetíthető erre az időszakra is. Hiszen az írásbeliség kialakulása már számos ókori ország-, város-, folyó- vagy éppen helységnév fennmaradását tette lehetővé. Természetesen nem csak a nagy egységek, földrajzi képződmények kaptak nevet. A tájékozódás ugyanolyan fontos volt a városon belül, a falu határában, vagy a mocsárvidéken. Az emberek nagy része ugyan nem járt be hatalmas területeket, de a maga környezetét, amely általában megélhetését is biztosította (gondoljunk csak a középkori társadalomra, melynek döntő többsége a földművelésből élt, de faluja határán csak igen ritkán jutott túl), kiválóan ismerte, nevén nevezett egy magányos fát, egy kiemelkedőbb kőszirtet. De az ember nem csak a távoli múltban nevezte el környezete részeit. Mindez érvényes a múlt századra, sőt napjainkban is.

Az ember, hogy megnevezze környezetét, új neveket alkot. Ezeket földrajzi neveknek (másként helyneveknek) hívjuk. Földrajzi név lehet az emberi környezet bármely természetes vagy mesterséges alakulatának neve (hegy, ér, rét, dűlő, erdő, falu, utca). A földrajzi nevek személy- és/vagy köznévi eredetű tagokból állnak (pl. József Attila utca). A köznévi elem gyakran szorosan kapcsolódik ajelölt alakzathoz (pl. patak, zsombék, hát), ami azonban nem feltétel. A földrajzi nevek lehetnek hivatalosak (amikor valamely hivatalos intézmény, köztestület rendeli el használatukat, s azt jogi formulákkal szabályozza is), illetve csak a nép nyelvében élő, egy adott (kisebb vagy nagyobb)

172