Nagy Endre: Tardoskedd és Udvard földrajzi nevei - Notitia Historico-Ethnologica 2. (Dunaszerdahely, 2000)
Újvári Zoltán: Földrajzi nevek és történelem
Földrajzi nevek és történelem Újvári Nagy Zoltán Az ember a természet része. Ez a nyilvánvaló tény magától értetődővé teszi, hogy ismernie kell a természetet, tudnia kell tájékozódni benne, hiszen ez teszi lehetővé itteni életét. A tájékozódást segítő természeti képződményeket azonban az ember nemcsak ismeri, hanem el is nevezi, és ez így van ősidők óta. Hiszen ha az ősember meg akarta osztani tudását társaival, gyermekeivel, a szavak, a beszéd útján tehette legkönnyebben. Az emberi faj ez egyedülálló információközlő rendszere kiválóan közvetítette a természetben tapasztaltakat, látottakat, például hogy milyen folyók, hegyek, erdők találhatók a környezetében, vagy akár távolabbi területeken. Környezete jellegzetességeinek elnevezése így közösségének (hordájának, nemzetségének stb.) közös tudása lett, amely generációról generációra öröklődött, ezzel létrehozva egyfajta folyamatos közösségi tudást, hagyományt. 171