Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére - Notitia Historico-Ethnologica 1. (Dunaszerdahely, 1998)
Danter Izabella: Népi gyógyítás a történeti Hon vármegye néhány községében
Danter Izabella • Népi gyógyítás... „Fájdalmas nagy piros folt alakjában jelent meg a testen, a közepe kemény volt. Ha megérett, a közepe sárga lett, s akkor már a gennyet ki lehetett belőle nyomni. Jól ki kellett tisztítani, mert amíg ki nem jött a gyökere, addig mindig jött mellette újabb kelés, a kölke. Nekem is volt lánykakoromban. Alsószemerédre a kedves nővérekhez vittek el, ők csináltak rá lenmagkását. A len magját megtörték, tejben megfőzték és melegen a kelésre kötötték." A kölesmagot vízzel leforrázták, két rongy közé csomagolták és a kelésre borogatásként alkalmazták. A kelés gyógyításának legelterjedtebb formája volt a vöröshagyma alkalmazása, amelyet zsíron vagy „platnin”megsütve melegen helyeztek rá. Ha jó érett volt a kelés, akkor mézes tésztát készítettek rá. Egy kevés kenyérlisztet összekevertek mézzel, és rákenték a kelésre. Ez jól megszívta a kelést. A tejfölös vatta vagy az édes tejföl is jó volt rá. A tejet felforralták, ecetet öntöttek bele, s így megtúrósodott. Ezt kötötték a kelésre, jól megszívta. Nyúlhájat és disznóhájat is gyakran használtak a kelés, „gyűlés” gyógyítására. Disznóöléskor félretettek egy darabot, és papirosba csomagolva hűvös helyen felakasztva tárolták. A kelés megtisztítására használták még a káposztalevelet, az útifűlevelet, a muskátlilevelet, a benedecske levelét, a bojtorján megfőzött levelét és általában azokat a gyógyítószereket, amelyeket a gyulladásos sebre is alkalmaztak. A test felszínén, elsősorban a végtagokon gyakran előfordult a szemölcs: „Nekem az arcomon volt, s arra azt mondták, hogy nem szabad hozzányúlni, mert elrákosodik a helye.” 51
